Celeb / Híresség

Évi 22 milliót fizet a lottónyertes annak, aki járna vele

A lány azt hitte, hogy csak a pénze miatt kell a férfiaknak, így elkezdett inkább nyílt lapokkal játszani.

 

 

Jane Park minden idők legfiatalabb lottónyertese. A 23 éves edinburghi nő 17 évesen nyert a lottón, ami miatt először be akarta perelni a lottótársaságot, amiért ennyi idősen hagyták nyerni. Később aztán egy másik szerencsejátékon is nyert.

A pénzből új feneket és új melleket csináltatott magának. Egyedül a szerelemben nem volt szerencséje, korábban egy focistával volt együtt, aztán egy X-Faktor versenyzővel és egy valóságshow-szereplővel. De egyik kapcsolatból sem lett semmi komoly.

 

 

 

A lány mindig attól félt, hogy a férfiaknak csak a pénze miatt kell. A Mirrorszámolt be róla, hogy Park emiatt aztán úgy döntött, hogy nyílt lapokkal játszik:

évi 60 ezer fontot, vagyis 22 millió forintot fizet egy szerencsés kiválasztott férfinak, aki járni szeretne vele.

Park egy weboldalon várja majd azokat a jelentkezőket, akik szívesen járnának vele. A férfit pedig úgy választja ki, akárcsak egy munkahelyen az alkalmazottakat: interjúztatja majd a jelentkezőket. Minderről pedig egy dokumentumfilm is készül majd.

Íme néhány fotó a lottócelebről:

 

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Jane Park (@janeparkx) által megosztott bejegyzés,

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Hibs x

Jane Park (@janeparkx) által megosztott bejegyzés,

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Throwback to ocean b 😝

Jane Park (@janeparkx) által megosztott bejegyzés,


 

 

 

forrás



VÉLEMÉNY, HOZZÁSZÓLÁS?