Igaz történetek, Külföld

Bizonyítani akarta elméletét a laposföld-hívő házaspár, de eltévedtek, majd karanténba kerültek

Ez a cím már önmagában megér egy misét, lehet többet már nem is érdemes írnunk a vígjátékba illő történetről. De azért bontsuk ki kicsit jobban, mi is történt az olasz házaspárral. Az Indy100 közölte annak a férfinek és nőnek a történetét, akik már hosszú ideje laposföld-hívők olyannyira, hogy nemrégiben autójukat is eladták csak azért, hogy útnak indulhassanak, és bebizonyíthassák elméletüket. A pénzből egy csónakot vásároltak, majd elindultak a világ – szerintük – végére.

 

 

 




 

A pár Terminiből Lampedusa szigetére akart eljutni, gondolták arrafelé hamarosan a világ szélén találják magukat, ám induláskor nem délnek, hanem északnak indultak, így elég hamar eltévedtek. A leírások szerint volt náluk iránytű is, de még azzal sem sikerült navigálniuk rendesen, így a pár egy Ustica nevű aprcsóka szigeten kötött ki. 

Az aprócska olasz szigeten a koronavírus-járvány miatt rendkívül szigorú egészségügyi intézkedések vannak érvényben, ezért azonnal két hetes karanténba zárták őket. Ha ez még nem volna elég, kétszer megpróbáltak megszökni ám nem jártak sikerrel, a hatóságok visszaterelték őket a karanténba, ahol jelenleg is várják, hogy újra útra kelhessenek.

Reméljük ekkora bukta után elengedik az elméletüket, és inkább hazaeveznek.

 

 

 

 

forrás



VÉLEMÉNY, HOZZÁSZÓLÁS?