Celeb / Híresség

Emlékszel Máté Krisztára? A volt műsorvezető így él most

Máté Kriszta ma már producerként tevékenykedik.

 

 

 




Máté Kriszta szép tévés karriert futott be, már a gimnáziumi éveiben a siófoki városi televízióban dolgozott, miután lediplomázott, a Magyar Televízióhoz került. Országos ismertséget a TV2 csatornánál szerzett, ahol 1997 és 2009 között dolgozott. Amellett, hogy a Tények híradósa volt, a nevéhez voltak köthetőek a Forró nyomon és a Nincs kegyelem – A leggyengébb láncszem című műsorok is. Később, az RTL II csatornán tért vissza Forró nyomon című műsorával, amely 2012 és 2013 között volt látható, ezt követte 2013-ban Az első millióm története, ami a mai napig megy a csatornán, valamint több produkcióban producerként működött közre. A volt híradós a Story magazinnak mesélt arról, hogyan éli mindennapjait.

 




 

Ma már producerként dolgozik

A 48 éves sztár a korábbi munkahelyén kitanulta a műsorkészítés csínját-bínját, amikor pedig fel akarta végleg adni a tévézést, férje, Bárdos András javasolta neki, mi lenne, ha a kamera mögött, producerként is kipróbálná magát.

– András leültetett, azt mondta, ha nincs igazán jó ötletem, akkor tévézzek úgy, ahogy kedvem van. Ha nem akarok a kamera előtt, akkor a kamera mögött. És igaza lett. Ez sokkal izgalmasabb nekem. Talán azzal, hogy sokféle, egyesít mindent, amit tanultam, csináltam, könnyebben tudok társa lenni egy-egy műsoromban azoknak, akikkel dolgozom – nyilatkozta Máté Kriszta, akinek új műsora, a Cápák között február 18-án indult az RTL Klubon.

 

 




 

 

máté kriszta

Két gyermekéről, a 14 éves Ádámról és a 11 éves Annáról is szót ejtett. Elárulta, egyelőre úgy tűnik, hogy egyikük sem szeretne a média világában elhelyezkedni. Fia karatézik, tagja az ifjúsági válogatottnak, emellett versenyzik is, készül az Európa-bajnokságra. Nagyon céltudatos és okos, éppen spanyolul tanul. Nemcsak Ádám, hanem Anna is karatézik, bár ő még jóval kevesebb versenyen vesz részt, mint a bátyja. Fiatal kora ellenére viszont már tudja, milyen irányban akar majd továbbmenni.

– Már egy ideje tudjuk, hogy őt a marketing, az üzlet, a tervezés érdekli – tette hozzá a büszke sztáranyuka.

Hozzátette, amikor a gyerekek versenyeznek, akkor szinte az összes hétvégét valamelyik sportcsarnokban töltik, emellett a nyaralásaikat is Ádám és Anna versenyeihez igazítják.

 

 

 

 

 

forrás



VÉLEMÉNY, HOZZÁSZÓLÁS?