Belföld, Hírek

Vége van: 16 év után megbukott Orbán Viktor rendszere, Magyar Péter alakíthat kormányt

A magyar választók minden korábbinál többen mentek el szavazni, és úgy döntöttek, hogy Magyar Péterre bízzák a kormányzást. Az alig két éve alakult Tisza Párt a szavazatok több mint ötven százalékát kapta meg, míg az Orbán Viktor vezette Fidesz kevesebb, mint 40 százalékot szerzett.

 

 

 

A választáson fél hétig a szavazásra jogosultak 76,88 százaléka vett részt, ilyen magas részvételre még soha nem volt példa az 1990-es első szabad választás óta. Bár korábban az elemzők úgy tartották, hogy a magas részvételi arány a Fidesznek kedvez, ez a törvényszerűség is megdőlt. Már a nap elején is rekordokat döntött a részvétel, és azok a választókerületek voltak aktívabbak, ahol az elemzők a Tisza Párt előnyére számítottak.

Jelen állás szerint a 106 egyéni választókerületből 95-öt a Tisza Párt szerzett meg, 11-ben pedig a Fidesz jelöltje győzött. A Tisza Pártnak várhatóan 138 mandátuma lesz az országgyűlésben, soha nem szerzett még ennyi mandátumot egy párt a rendszerváltás óta. A Fidesz képviselői várhatóan 54 helyet kapnak, a végleges mandátumszám azután dől el, hogy a levélszavazatokat és a külföldön leadott szavazatokat is összesítik a következő napokban. A két nagy párton kívül bejutott a parlamentbe a Mi Hazánk is hét képviselővel. A DK valamivel több, mint egy százalékot, a Magyar Kétfarkú Kutya Párt kevesebb mint 1 százalékot kapott.

Nem kormány-, hanem rendszerváltás

Magyar Péter a kampány során azt ígérte, hogy nemcsak kormányt, hanem rendszert is vált az ország, ha ő nyer. „Április 13-tól Magyarország demokratikus jogállam lesz. Demokrácia, de nem illiberális, nem korlátozott, nem hibrid, nem népi, hanem egyszerűen egy demokratikus jogállam” – mondta szombaton este a debreceni kampányzáró rendezvényen. Ígéretet tett arra, hogy ha kétharmados felhatalmazást kap, akkor társadalmi egyeztetést követően új alkotmánya lesz az országnak, amit népszavazás fog megerősíteni. A Tisza Párt programjából azt emelte ki, hogy a választás után azonnal bevezetik a milliárdosok vagyonadóját, csatlakoznak az Európai Ügyészséghez, rendezik a nyugdíjakat és megnyitják az ügynökaktákat és a kegyelmi ügy aktáját. Azt is megígérte, hogy vizsgálatot kezdeményeznek Szijjártó Péterrel szemben.

Magyar Péter 2024. február 10-én egy Facebook-poszttal robbant be a magyar nyilvánosságba. Bejegyzésének közvetlen előzménye az volt, hogy a kegyelmi ügy miatt lemondott Novák Katalin köztársasági elnök, és a volt felesége, Varga Judit igazságügyi miniszter. Magyar egy AI-generált profilkép kíséretében arról írt, hogy lemondott minden állami cégben betöltött tisztségéréről, mert nem akar olyan rendszernek a részese lenni, amiben „az igazi felelősök nők szoknyája mögé bújnak”.

Másnap este bement a Partizánba, és hosszú interjút adott, amiben nyílt kritikát fogalmazott meg Orbán Viktor rendszerével szemben. Az interjút több millióan látták. Magyar Péter egy hónap múlva, március 15-én tartotta első politikai gyűlését, amin többen voltak, mint Orbán Viktor ünnepi beszédén. Akkor jelentette be, hogy Talpra magyarok néven politikai mozgalmat indít. A Tisza Pártot a 2024-es Európai Parlamenti választás előtt vették át, majd a választáson, alig fél évvel Magyar Péter színre lépése után a Tisza Párt közel 30 százalékos eredményt ért el, és második legerősebb pártként végzett a Fidesz mögött.

Magyar 2024 áprilisában indult az első országjárására, és kisebb megszakításokkal egészen a szombati kampányzáróig úton volt. Saját bevallása szerint több mint 700 települést látogatott meg, volt, amit hatszor is. Népszerűsége folyamatosan emelkedett. A közvélemény-kutatások szerint a Tisza Párt először 2024. október 23-án vette át a vezetést a Fidesztől, azóta szinte folyamatosan nőtt a két párt között a különbség. A legutóbbi kutatások már kétharmadot, vagy ahhoz közeli fölényt mutattak a pártnak.

NER: élt 16 évet

A Fidesz húsz éve először vesztett választást, a 2006-os országgyűlési választáson még 1,2 százalékkal több szavazatot kapott listán az MSZP, de az őszöd beszéd nyilvánosságra kerülése után az őszi önkormányzati választást már megnyerték 2006-ban.

A 2010-es választáson kétharmados felhatalmazást kapott a Fidesz-KDNP, és ezt azóta is minden választáson meg tudták őrizni. A 2010-es győzelem után Orbán Viktor meghirdette a Nemzeti Együttműködés Rendszerét, és még az első ciklusban új Alaptörvényt írtak, átalakították a választási rendszert, a médiatörvényt, és más alapvető szabályokat. A kormány elkezdte a keleti nyitás politikáját, és az első ciklus végén szerződést kötöttek az oroszokkal a paksi atomerőmű bővítésére.

A következő ciklus elején Orbán Viktor meghirdette, hogy a liberális demokrácia helyett illiberális államot épít Magyarországon. Az állami beszerzéseken megerősödtek a Fideszhez közeli üzletemberek, és kiépült a kormánypártok médiabirodalma is, aminek segítségével egyre hatékonyabban terítették a kormány üzeneteit. A rendszer a 2018-as kétharmad után megszilárdult, és miután az ellenzéki összefogás is elbukott 2022-ben, sokan a reményt is elvesztették arra, hogy Orbán Viktor rendszerét a jelenlegi keretek között választáson le lehet váltani. Orbán Viktor többször beszélt arról, hogy 2030-ig tervez az ország élén maradni, utána kaphat lehetőséget a párt fiatalabb korosztálya.

Az elmúlt hónapokban azonban már óvatosabban fogalmazott, és több beszédében annak a lehetőségét is felvetette, hogy a Fidesz nem nyeri meg a választást.

Nehéz évek jönnek

Azt Magyar Péter és Orbán Viktor is hangsúlyozta a kampányban, hogy ha nyernek is, nehéz évek várnak Magyarországra. Magyar a szombati kampányzáróján arról beszélt, hogy a következő kormányt kiürített államkassza, tönkretett költségvetés fogja várni, és áfiummal felérő szerződések. Orbán Viktor ezzel szemben a külső kihívások miatt mondta, hogy nehéz évek várnak az országra akkor is, ha nyer.

Magyar arról is beszélt, hogy nyer a Tisza Párt, az ország egy része csalódott lesz az eredmény miatt. Arról beszélt, hogy nekik kezet kell nyújtani, mert ha a magyarok egymás ellen furkálódnak, ha marad a megosztottság, akkor elveszhet a hazánk.

forrás: telex



VÉLEMÉNY, HOZZÁSZÓLÁS?