Celeb / Híresség

Alekosz Hajdú Péternek: Úgy jutottál hozzá súlyos pénzekhez, hogy a párt által!

Hajdú Péternek április 11-én van a születésnapja. Másnap választás. Utána jön érte a TEK. Legalábbis Alekosz szerint. A Frizbi tévén ugyanis jön a Beköltözve Hajdú Péterhez. Alekosz 2.0. Alekosz már költözött be Hajdúhoz a műsorában, mégpedig nagyjából egy éve, tavaly februárban. Nos, az is emlékezetes volt, de a szezonpremier alapján a mostani rész mindent visz majd.

 

 

 

A premier promóját tartalmazó videó elég sokatmondó, Hajdú és Alekosz szókimondó módon áll a magyar belpolitikához. – Április 11-én van a születésnapom, az még a szabad Magyarországon lesz és utána jöttök ti – kezdi Hajdú Péter, mire Alekosz válasza: – Elsők között leszel Péter, kijön érted a TEK, bevisznek mint a Lajcsit, úgy visznek majd befele, majd meglátod.

– Mi a vád?

– Oligarcha voltál.

 

– Mi az az oligarcha?

– Úgy jutottál hozzá súlyos pénzekhez, hogy a párt által, a Fidesz által.

– De én nem kaptam soha állami pénzeket.

– Ezt majd a hatóság megállapítja.

Az épületes párbeszéd egyfajta szókimondó belpolitikai karikatúrának hangzik az előzetes alapján, de, hogy mi lesz a vége valójában, azt pénteken 19 órakor, a Frizbi TV Youtube csatornáján kiderül!

Tavaly már volt Hajdú vendége Alekosz. Aznap kiderült, hogy az egykori ValóVilág-hős Alekosz szerint nem is jártak a Holdon amerikaiak. Mert az oroszok jártak ott.

forrás: blikk.hu



VÉLEMÉNY, HOZZÁSZÓLÁS?