Celeb / Híresség

Dúl a szerelem: Menyasszonya vett lakást MC Hawernek

MC Hawer és kedvese nagy lépésre szánta el magát. A fővárosból Dunakeszire költöznek, hogy ott alakítsák ki igazi kis szerelmi fészküket.

 

 

ÖT HÓNAPJA VAN EGYÜTT KEDVESÉVEL A MULATÓSSZTÁR.

A lánykérés két hét után történt és gyorsan össze is költöztek az énekes másfél szobás lakásába Budapesten. A kuckó azonban kicsinek bizonyult, a pár Dunakeszin folytatja életét. A közös ingatlant MC Hawer kedvese vásárolta.

ÚJ ÉRZÉS, HOGY NEM KELL ELTARTANOM A PÁROMAT, HANEM ÖNÁLLÓ EGZISZTENCIÁVAL RENDELKEZIK. A LAKÁST A KEDVESEM VÁSÁROLTA, DE ÉN VÁLASZTOTTAM KI A HELYET, MERT PRAKTIKUS OKOKAT IS FIGYELEMBE KELLETT VENNÜNK– kezdte lapunk megkeresésére az énekes, aki most boldogabbnak érzi magát, mint valaha.

A költözés december végére van beütemezve, szerencsére a három és fél szobás lakással nincs sok teendő, mert teljesen berendezett.

 

 

– Csak a ruháinkat kell vinni, amik önmagában elfoglalnak majd egy szobát. Nekem van 50 zsáknyi, neki vagy 100 – mondta viccesen MC Hawer.

A pár az első közös karácsonyukat már a saját lakásukban ünnepelheti. Hogy szenteste hányan ülnek majd a vacsora asztalnál, az azonban még kérdéses.

– Ketten biztos. Hogy a párom fia ellátogat-e hozzánk, még nem tudjuk, de az biztos, hogy kettesben is fogunk ünnepelni – mesélt terveikről az énekes.

 

 
A pár közösen vásárolta meg a műfenyőt, azonban a díszítésben szabad kezet kapott a menyasszony.

– Bízom a szépérzékében. Azért is, mert nő, és azért is, mert jó az ízlése – dicsérte párját.

A SZERELMESEK NEM SOKAT TEKETÓRIÁZTAK A LÁNYKÉRÉSSEL, AZ ESKÜVŐBEN IS HASONLÓAN GONDOLKODNAK.

VANNAK TERVEINK, DE ELŐSZÖR A KÖZÖS KIS FÉSZKÜNKET SZERETNÉNK BELAKNI. AZ ESKÜVŐ DÁTUMÁBAN OLYAN JANUÁR VÉGE, FEBRUÁR ELEJE KÖRNYÉKÉN GONDOLKODUNK– tette hozzá MC Hawer, aki ha tehetné, alkoholmentes lakodalmat tartana. Arról, hogy miért sietnek a kapcsolatuk fontos állomásaival az énekes csak ennyit mondott:

– Mire várjunk? Miért akarnék bárki mást? Ez egy élethosszig tartó szerelem!

 

 

 

forrás: borsonline.hu



VÉLEMÉNY, HOZZÁSZÓLÁS?