Nagy Feró, a magyar rockzene legendás alakja őszintén beszélt félelmeiről, politikai szerepvállalásáról és a jövőjéről. Bár továbbra is kiáll a Fidesz mellett, elismerte, hogy a jelenlegi politikai légkörben egyre nagyobb nyomást érez, és tart attól, hogy korábbi tevékenysége miatt őt is utolérhetik a hatóságok. A 80 éves előadó hangsúlyozta, hogy a zene továbbra is az élete központi része marad, bár a fellépések száma csökkent az utóbbi időben.
-
Nagy Feró továbbra is kiáll a Fidesz mellett, de érzi a politikai nyomást és aggódik
-
Állítja, soha nem kapott pénzt sem politikai szerepvállalásáért, sem fellépéseiért a Fidesztől
-
A kulturális támogatások körüli botrányok őt is elgondolkodtatták a pénzmozgásokról
Nagy Feró évek óta nyíltan támogatja a Fideszt, rendszeresen részt vett rendezvényeiken, és politikai nézeteit sosem rejtette véka alá. Azonban most, hogy a kulturális támogatások körüli viták egyre nagyobb figyelmet kapnak, ő is érzi a helyzet súlyát.
– Igen, félek! Ez a harmadik eset az életemben, hogy ilyen helyzetben vagyok. A Kádár-rendszerben egy-egy viccem vagy lázadónak ítélt megnyilvánulásom miatt többször is jöttek értem a rendőrök, állandó megfigyelés alatt álltam. Pedig én most sem a jelenlegi rendszer ellen vagyok, de ha úgy érzik, akkor majd biztosan megbüntetnek. Nekem már lefőtt a kávé. Tudomásul vettem – vallotta be Feró a story.hu-nak, hogy attól tart, őt is elviszik a rendőrök.
Az NKA-ügy kapcsán például Fásy Ádám feleségének letartóztatása különösen érzékeny témává tette a közpénzek felhasználását. Az előadó ugyanakkor kijelentette, hogy ő soha nem kapott pénzt a Fidesztől politikai szerepvállalásáért vagy fellépéseiért.
– Nekem nincs miről beszámolnom. Én mint Fidesz szimpatizáns nagyon csodálkozom azon, hogy ilyen pénzeket vettek fel, ha ez tényleg megtörtént. Nekem ez új infó, hogy ilyen összegek röpködtek. Bár én nem mertem pénzt kérni, de a történtek után elgondolkoztam, hogy lehet, hogy nekem is kellett volna, hogy adjanak? Én azon is csodálkoztam, amikor a Dschinghis Khan-os csávó (Mándoki László – a szerk.) is bekerült hozzánk, mert alapból nem bízom benne. Ő annak idején elment, disszidált, nem értem, miért kellett visszafogadni őt és a keblére ölelnie a volt kormánynak. Ki hiszi el, hogy ő őszintén rajong a Fideszért vagy Orbán Viktorért? Én biztosan nem – fejtette ki a véleményét az énekes, hangsúlyozva, valóban egy fillért sem kapott az előző kormánytól.
– Igen, így van. Nekem az is rosszulesett, amikor az akkori ellenzéki sajtó azt írta, hogy én másfél millió forintért léptem fel az egyik DPK rendezvényen. Ez hülyeség! Még csak felkérést sem kaptam, nemhogy pénzt – jegyezte meg.
A fellépéseinek csökkenését Feró nem bánja, sőt, úgy érzi, hogy 80 évesen már nem is lenne képes ugyanazt a tempót tartani, mint korábban.
– Visszavonulni semmiképp nem szeretnék, eddig is a zene volt az életem, ezután is az lesz, de az biztos, hogy kevesebbet fogok koncertezni. A felkérés lett kevesebb, de ezt egyáltalán nem bánom, hogy nyolcvanévesen nem kell állandóan utazgatnom egyik helyről a másikra. Ettől függetlenül vannak és remélhetően lesznek is még fellépéseim. Nemsokára például Varga Miklós jubileumi életműkoncertjére megyek, de nem tagadom: én is már kicsit válogatósabb lettem – ecsetelte a karrierje kapcsán.
Feró az interjúban kitért arra is, hogy a Fidesz körül feltűnő ismert emberek közül kit tart hitelesnek.
– Tóth Gabika. Őt szeretem, a többieket nem igazán értem, hogy kerültek oda – fogalmazott.
Nagy Feró tehát továbbra is aktívan részt vesz a közéletben, de egyre inkább érzi a politikai szerepvállalásának következményeit.






