Belföld, Celeb / Híresség, Hírek

Ákos rákbeteg: rosszindulatú daganattal küzd, komoly műtéten esett át

Kovács Ákos rákbetegséggel küzd, komoly műtéten esett át – a közösségi oldalán jelentette be a rajongóknak a drámai hírt magáról.

 

Mint kiderült, idén tavasszal rosszindulatú daganatos betegséget diagnosztizáltak Ákosnál: az 58 éves, Kossuth-díjas dalszerző-énekes nemrégiben komoly műtéten esett át. Szerencsére már jól van, az állapota stabil, otthon lábadozik. A 2026 nyarára tervezett fellépéseit lemondja, a gyógyulásra koncentrál, hogy a december 12-i Aréna-koncertjén már újult erővel állhasson színpadra – olvasható a közleményben.

„Különös helyzetben kell megszólalnom. Aki ismeri és figyeli a munkámat, tudja, hogy lemezek és turnéelőadások, kisebb fellépések és nagykoncertek körforgásában élek – idestova négy évtizede már. Ahogy a korábbi évek, a tavalyi esztendő is rengeteg munkával és utazással telt, és 2026 is mozgalmasan indult: egy tévéfilm zenéjét komponáltam, számos filmvetítésen és közönségtalálkozón vettem részt, közben zajlott a lázas stúdiómunka az ősszel megjelenő, új lemez anyagán. Egy idén tavaszi rutinvizsgálat során sajnos pajzsmirigyrákot diagnosztizáltak nálam, és a várható műtét kockázatai első hallásra elég rémisztőnek tűntek. Az operáción azóta szerencsésen átestem, jól vagyok. Köszönöm a családomnak és a szűk baráti körnek a kitartást és bátorítást, nagyszerű orvosaimnak pedig a rengeteg segítséget” – fogalmazott Ákos.

A Kossuth-díjas dalszerző-énekes arról is beszámolt, hogy a kezelés és a felépülés miatt meghozták a nehéz döntést: a nyárra tervezett összes koncertjét lemondja. Elnézést kért mindazoktól, akik itthon és a határon túl vártak rá, majd hozzátette: reméli, az év végi Aréna-koncerten már találkozhat a rajongókkal.

„Ezúton szeretnék köszönetet mondani mindenkinek, aki velem tartott a már 38 éve tartó úton, és őszintén remélem, hogy folytathatjuk tovább. Vigyázzatok magatokra, menjetek szűrővizsgálatokra, és találkozunk ősszel az új lemez kapcsán, decemberben pedig az Arénában!” – zárta Ákos.

forrás



VÉLEMÉNY, HOZZÁSZÓLÁS?