A leggazdagabb tiszás, Kapitány István haszonélvezeti joggal rendelkezik lánya balatongyöröki álomvilláján, a miniszter vagyonbevallásában azonban nem tett említést az ingatlanról. Ez azért is érdekes, mert Magyar Péterék éppen most terveznek szigorításokat bevezetni a vagyonnyilatkozatokat illetően, a jövőben akár börtön is járhat a vagyon eltitkolásáért.
Börtön a vagyon eltitkolásáért
A Tisza-kormány jelentősen szigorítaná a vagyonnyilatkozatok rendszerét. A benyújtott törvényjavaslatuk legszigorúbb eleme a Büntető Törvénykönyv kiegészítése egy teljesen új tényállással, amelynek értelmében akár két évig terjedő szabadságvesztéssel lenne büntethető az, aki a vagyonnyilatkozat-tételi kötelezettség során valótlan tartalmú nyilatkozattal vagy tények elhallgatásával titkolja el a tényleges vagyoni helyzetét.
A szigorítás az országgyűlési képviselők mellett a köztársasági elnökre, az Alkotmánybíróság tagjaira, az Állami Számvevőszék és a Magyar Nemzeti Bank vezetőire, valamint a pártok vezető tisztségviselőire is vonatkozna.
Kapitány István és a haszonélvezeti jog
A Tűzfalcsoport csütörtökön arra világított rá, hogy Kapitány István amellett, hogy 6 milliárd forint értékű értékpapírokkal és részvényekkel, egy Maseratival, valamint egy malagai 340 négyzetméteres nyaralóval rendelkezik, a magyar tengert sem veti meg. A miniszter vagyonnyilatkozata szerint ugyanis két ingatlana is van Balatongyörökön: egy 1800 négyzetméteres telek, rajta bontandó házzal, valamint egy 2200 négyzetméteres zárkert.
„Kapitány István nevéhez azonban köthető még egy ingatlan Balatongyörökön. A hangulatos balatoni falucska egyik csendes mellékutcájában pazar villa pompázik. A mérete hatalmas, állapota kifogástalan. A pálmafás kertje gondozott, a formára nyírt tuják frissen metszve” – részletezte a Tűzfalcsoport a birtokot, amelynek tulajdonosa az energetikai és gazdasági miniszter lánya, Kapitány István pedig haszonélvezeti joggal rendelkezik.
A politikusnak éppen ezért ezt szerepeltetnie kellett volna a vagyonnyilatkozatában a villát, ám a törvényi kötelezettség ellenére elmulasztott említést tenni róla.
A 2007. évi CLII. törvény és az országgyűlési képviselőkre vonatkozó szabályok alapján a vagyonnyilatkozat „vagyoni nyilatkozat” részében az ingatlanoknál explicit módon szerepel a haszonélvezeti jog – mutattak rá.
Kapitány vagyonnyilatkozatában szereplő elemek
Pénzügyi megtakarítások, értékpapírok és részvények:
Kapitány István elképesztő méretű, összesen mintegy 17,14 millió euróra (több mint 6 milliárd forintra) rúgó befektetési portfólióval rendelkezik, amely jelentős részben devizában összpontosul:
-
Értékpapírszámlán tartott vagyon: 8,4 millió euró (kb. 3 milliárd forint), valamint további 58,7 millió forint.
-
Részvényállomány: 8,74 millió euró (kb. 3,1 milliárd forint).
-
Készpénz: 1 millió forint.
-
Hitelintézeti számlakövetelés (bankszámlák): forintban és különböző devizákban (euró, angol font) összesen 87 millió forint, egy másik adatközlés szerint a bankszámlák és egyéb követelések együttesen 113 millió forintot tesznek ki (ebből a tiszta banki követelés 5,7 millió forint, a deviza forintértéke 82,7 millió forint).
-
Más szerződés alapján fennálló pénzkövetelés: 25,2 millió forint.
Ingatlanjai:
A miniszter összesen négy különböző helyszínen rendelkezik ingatlanérdekeltséggel, itthon és külföldön egyaránt:
Budapest, II. kerület: egy 1112 négyzetméteres beépítetlen terület 50 százalékos tulajdonjoga.
Balatongyörök: egy 1882 négyzetméteres telken álló, bontásra váró ház 50 százalékos tulajdonrésze.
Balatongyörök (zártkert): egy 2233 négyzetméteres zártkerti ingatlan 25 százalékos tulajdonjoga.
Spanyolország, Málaga: egy 2023-ban vásárolt, 600 négyzetméteres telken fekvő, 340 négyzetméteres luxusüdülő 50 százalékos tulajdonrésze.
Gépjárművek és egyéb ingóságok:
Műtárgyakat vagy egyéb luxuscikkeket nem tüntetett fel a nyilatkozatában, az autórajongása jól látszik a járműparkján.
-
Egy 2013-as évjáratú (2010-es modellként is említett) Maserati GranTurismo.
-
Egy 2023-as évjáratú elektromos Tesla Model 3.






