Belföld, Hírek

Borúsak az elemzők: nincs megállás, még idén jöhet a 430 forintos euró

Az év végére 430-as, majd 2023 első felére 435-ös árfolyamot várnak. Ezzel a forint nem csak a régióban, hanem a teljes feltörekvő piacon a legrosszabb teljesítményt nyújthatja.

 

 

 

Jelentősen rontotta a forintárfolyamra vonatkozó prognózisát a Societé Generale (SocGen): a francia bank szerint az év végére 430 forint is lehet egy euró.

Az utóbbi napokban érezhetően javult a hangulat a piacon, erősödött a kockázatvállalás, ez pedig a forint szempontjából is enyhülést hozott – írja a Portfolio. De így sem lehet erősnek mondani a forintot, legfeljebb egy kis levegőhöz jutott és a nagy kérdés most az lesz, folytatódik-e a gyengülő trend. Ezt pedig a hazai monetáris politika és kormányzati lépések mellett a nemzetközi hangulat döntheti el.

Amennyiben újra felerősödik a kockázatkerülés, akkor annak hatása alól nehezen tudja kivonni magát a forint. Márpedig a SocGen elemzői szerint erre lehet számítani, hiszen rövidtávon rengeteg olyan veszély leselkedik a feltörekvő piaci devizákra, melyek ellensúlyozzák a magas kamatok kedvező hatásait.

A forint alulteljesítésére számítanak, egyik konkrét befektetési ajánlásuk a lengyel zloty-forint kereszt vétele. A jelenlegi 85 körüli szintről szerintük 94-ig felmehet a jegyzés, ami elég jelentős, tíz százalékos alulteljesítést jelentene a forint szempontjából. Az év eleje óta a magyar deviza közel 7%-kal gyengült az euróval szemben, míg a zloty 1,5%-ot veszített. Vagyis, ha bejön a SocGen várakozása, akkor a következő időszakban még durvább lehet a széttartás a két régiós deviza között.

Összességében a forint jelenleg a legkevésbé preferált deviza számunkra a régióban, arra számítunk, hogy az euróval szemben is gyengülni fog tovább

– olvasható a SocGen elemzésében.

A magyar kormány és az Európai Bizottság konfliktusa szintén nyomás alatt tarthatja az árfolyamot, és a SocGen szakemberi arra számítanak, hogy 2023-ban az uniós forrásaink harmadát-negyedét zárolhatják a jogállamisági mechanizmus miatt, illetve várakozásaik szerint a helyreállításai alapról sem lesz megállapodás az év végéig.

Marek Drimal, a bank régiós elemzője úgy gondolja, hogy az év végéig fokozatosan a 420-as szintek felé sodródhat a forint, sőt, átmenetileg nagyobb kilengések is lehetnek. Számszerűen az év végére 430-as, majd 2023 első felére 435-ös árfolyamot várnak. Ezzel pedig a forint nem csak a régióban, hanem a teljes feltörekvő piacon a legrosszabb teljesítményt nyújthatja.

forrás: blikk.hu



VÉLEMÉNY, HOZZÁSZÓLÁS?