Belföld, Hírek

Eltörték mindkét szárnyát és fiókáival együtt kidobták egy zsákban a fülesbaglyot

A bagolycsalád már jó kezekben van, a mályi madármentők gondoskodnak róluk. 200 ezer forintos nyomravezetői díjat ajánlottak fel annak, aki segít megtalálni a tettest.

 

 

 

 




Egy sérült fülesbaglyot és annak fiókáit találta meg egy család egy zsákban Megyaszó külterületén.

A Mályi Madármentő Állomás Facebook-oldalán videóban mutatták meg a zsákban fekvő tojót, aminek mindkét szárnyát eltörték, alatta pedig ott volt a három fiókája, amik szintén megsérültek.

Az állatmentők szerint valaki egyszerűen kidobta a madarakat a település határába. Később közölték, hogy valaki 100 ezer forintos felajánlást tett nyomravezetői díjra, hogy megtalálják a tettest. A madármentők szintén 100 ezret ajánlottak fel erre a célra, így aki segít kideríteni, ki tette ezt a bagolycsaláddal, 200 ezer forinttal lehet gazdagabb.

Azt is elmondták, hogy feljelentést is tesznek az ügyben. Eközben a tojót már megműtötték, mindkét szárnyát operálni kellett, és a fiókákat is ellátták.

 




 

 

Ébredezik

Közzétette: Madármentő Állomás Mályi – Bird Rescue – 2020. május 7., csütörtök

 

 

 

 

forrás



VÉLEMÉNY, HOZZÁSZÓLÁS?