Belföld

Danny Blue már tudja, ki nyeri a választást: „Aggodalomra semmi ok”

Magyarország legismertebb mentalistája, Danny Blue már tudni véli, hogy ki lesz a győztes az április 12-ei országgyűlési választásokon. A híresség szerint ő már látta a jövőt, és biztos benne, hogy előre megjósolta a szavazatok eloszlását, amit hamarosan velünk is megoszt.

 

 

 

„Itt tartom a kezemben a 2026-os országgyűlési választások eredményét. Ebben a kapszulában helyeztem el azt, hogy szerintem mit ír a jövő, hogy mi lesz 2026 április 12-én” – mondta Danny Blue, amikor titokzatos kijelentésével még nagyobb indulatokat és kíváncsiságot keltett az országban.

Holnap délelőtt már ki is derülhet, hogy a mentalista jóslása miként egyezik meg az események valós kimenetelével – írja a Bors. Elmondása szerint követői a közösségi oldalain értesülhetnek majd jóslatának részleteiről. „Én már láttam előre és én már leírtam, úgyhogy aggodalomra semmi ok” – tette hozzá Danny Blue, ezzel tovább fokozva az érdeklődést.


Április 12-e vasárnap fontos nap a magyar emberek számára, hiszen minden választó kezében ott lesz a döntés lehetősége. A tét hatalmas, és minden szavazat komoly szerepet játszhat az eredmény alakulásában. Míg sokan feszülten várják a hivatalos adatokat, Danny Blue birtokában már szombaton olyan titok van, melyet csak kevesen tudhatnak magukénak.

forrás: blikk.hu



VÉLEMÉNY, HOZZÁSZÓLÁS?