Celeb / Híresség

Tóth Vera bevallotta, hogy tiszás

Az énekesnő Instagram-sztoriban ajánlotta a Magyar Péterről szóló Tavaszi Szél című filmet. Húga, Tóth Gabi a rivális Fidesz frakciójánál dolgozik, és gyakran kampányol a kormánypárt mellett.

 

 

 

Egy héttel a választás előtt posztolt Instastoryban Tóth Vera énekes arról, hogy megnézte a Magyar Péterről szóló Tavaszi Szél című dokumentumfilmet. Az énekesnő szerint a filmet kötelező megnézni (must watch), és a képre azt is ráírta: „1 hét!”

A poszt azért különösen érdekes, mert Tóth Vera testvére, Tóth Gabi a Fidesz elkötelezett támogatója, rendszeres fellépője a párt rendezvényeinek. A Partizán által megszerzett dokumentumok szerint ráadásul havi nettó 1,3 millió forintért dolgozik a Fidesz-frakciónak az egyik képviselő személyi titkáraként – írta a 444.hu.

Tóth Vera nemrég a 24.hu-nak adott interjúban beszélt a húgával való viszonyáról.

„A családodat nem tudod megválogatni, de azt igen, hogyan állsz hozzá bizonyos családtagjaidhoz.”

Akkor azt is elmondta, a politikai témákat kerülik, mert azok nem viszik előre sem a saját, sem a globális életüket.

A testvéri kapcsolat feszültségeiről korábban is esett szó, Tóth Vera egy podcastben elárulta, hogy szakember segítségét kérte, többek között azért, hogy fel tudja dolgozni a húgát érő támadásokat és annak politikai szerepvállalását. A kettejük közti nézeteltérés nem újkeletű, Tóth Gabi szerint már a Megasztár idején is volt köztük feszültség. A Fidesz-frakciós szerződés nyilvánosságra kerülése után Vera úgy reagált: nem lát bele húga döntéseibe, de a tetteiért vállalnia kell a felelősséget.

Az énekesnő szerint ha a húga nem politizálna ennyit, „hanem a tehetségét és a képességeit erősítené, és kialakítana egy saját, építő jellegű brandet, ápolná a művészetet, ami benne van, akkor korunk egyik legnagyobb popikonja is lehetne.”

A Topolánszky Tamás Yvan által rendezett Tavaszi szél – az ébredés című filmet március 12-én mutatták be a mozikban, és a nyitóhétvégén a legnézettebb alkotás lett. Az alkotók a húsvéti hétvégén két napra ingyenesen is elérhetővé tették online, ahol Magyar Péter szerint milliós nézettséget ért el. Az ingyenes időszak után a videó lekerült a YouTube-ról.

forrás



VÉLEMÉNY, HOZZÁSZÓLÁS?