2026 januárjától indul az új rendszer.
A horvát parlament pénteken megszavazta a védelmi törvény módosítását, amelynek értelmében 2026-tól újra kötelező lesz a sorkatonai szolgálat az országban – számolt be a horvát sajtó.
A 151 tagú törvényhozásban 84 képviselő szavazott igennel, 30 tartózkodott, míg 11 ellenezte a javaslatot. A katonai alapkiképzés két hónapig tart majd, és a tervek szerint 2026 januárjában indul Knin, Slunj és Pozsega laktanyáiban. Évente öt turnust szerveznek, turnusonként nagyjából 800 sorkatonával.
A jogszabály szerint minden 18. életévét betöltött férfi még az adott év végéig behívót kap, és abban az évben vonul be, amikor betölti a 19. életévét. A szolgálat megkezdése előtt egészségügyi alkalmassági vizsgálaton kell részt venniük.
A törvény lehetővé teszi, hogy önkéntesen is jelentkezzenek, akár nők is, 19 és 30 éves kor között. Azok, akik lelkiismereti okokra hivatkozva elutasítják a katonai szolgálatot, polgári védelmi feladatokat láthatnak el – például önkormányzatoknál, tűzvédelemben vagy környezetgazdálkodásban.
A polgári szolgálat három- vagy négy hónapos lesz, a munkarendtől függően:
– A polgári védelemnél három hónap, folyamatos munkarendben;
– A helyi önkormányzatoknál négy hónap, heti öt napos, napi nyolcórás munkaidőben.
A kiképzés alól halasztást kaphatnak a hallgatói jogviszonnyal rendelkezők 29 éves korig, valamint élsportolók a nemzetközi versenyek idejére – legfeljebb egy évre.
A sorkatonák havi 1100 eurós (mintegy 450 ezer forintos) fizetést kapnak, és a szolgálat idejére munkajogi védelem illeti meg őket. A két hónapos időszak beleszámít a szolgálati időbe, és előnyt jelenthet az állami vagy közszolgálati pozíciókra való pályázás során.
A polgári szolgálat díjazása alacsonyabb lesz, ennek pontos összegét egy későbbi kormányrendelet határozza majd meg.
A döntéssel Horvátország több mint másfél évtized után tér vissza a kötelező sorkatonaság rendszeréhez, amelyet még 2008-ban töröltek el. A kormány szerint az új szabályozás célja az ország védelmi képességeinek erősítése, valamint a fiatal generációk felkészítése egy esetleges válsághelyzetre.






