Celeb / Híresség

1,2 millióért bárki ott lehet Gáspárék esküvőjén

Újabb esküvőre készül Gáspár Győző és Bea. A házaspár úgy döntött, tizedjére is örök hűséget fogadnak egymásnak, mégpedig Balin a helyi tradícióknak megfelelően.

 

 

 

Ismét nagy dobásra készül az ország ismert házaspárja. Bea és Győző 31 éve mondták ki a boldogító igent, ez idő alatt pedig nem is egyszer. Esküdtek már többek között szülőfalujukban, Siófokon, Budapesten és a mexikói tengerparton is. Ezúttal ismét külföldi menyegzőjük lesz.

– Mi 31 éve jóban-rosszban kitartunk egymás mellett, és ezt szeretnék egy újabb fogadalommal megerősíteni. Régóta szerettünk volna Balira utazni, az egyik bakancslistás álmunk. Most pedig egy utazási iroda segítségével ki is jutunk, sőt bárki részt vehet a nagy napon, ahol a helyi szokásoknak megfelelő ruhában és szertartáson erősítjük meg fogadalmunkat – mesélte Győző.


Az utat a showman már meg is hirdette. Május 5. és 17-e között szervezik a nyaralást, amelyen most 1 millió 250 ezer forintért bárki részt vehetA jelentkezők nemcsak Gáspárék esküvőjén vehetnek részt, Bea asszony által főzőtanfolyamra is mehetnek, és minden helyi nevezetességet és programot kipróbálhatnak a showman és felesége társaságában.

– Már elég sok a jelentkező, de akadnak még helyek. Tizenöt éve szervezünk utakat, így jól ismerjük a helyet, amit a velünk utazók is kipróbálhatnak majd. Kétségkívül a vakáció egyik fő eseménye Bea és Győző esküvője lesz, amit egy tradicionális háznál, helyi pap vezetésével történik majd. Utána pedig egy ünnepséget is szervezünk. Reméljük jó kis társaság gyűlik össze, akik biztosan életre szóló élményekkel gazdagodnak majd – mondta Szintai Zsuzsa, az út szervezője.

forrás: blikk.hu



VÉLEMÉNY, HOZZÁSZÓLÁS?