Celeb / Híresség

Drága a szerelő! Molnár Anikó 17 fokban fagyoskodik otthon

Nem indult jól Molnár Anikó új esztendője, az egykori „Nagy Ő”-t ugyanis már napok óta szerencsétlenségek sorozata sújtja. Minden egy elromlott kazánnal kezdődött, majd a többi háztartási eszköz is felmondta a szolgálatot.

 

 

 

– Kezd az az érzésem lenni, hogy valaki megátkozott! Január elsején ugyanis elromlott a kazánom, és mondanom sem kell, hogy nem volt könnyű feladat szerelőt találni az év első napján. Jobban mondva nem is a szakember megtalálása volt a gond, hanem az ár, amennyiért hajlandók voltak kijönni. Végül másodikán megnézték a kazánt, és kiderült, hogy ki kell cserélni az egyik alkatrészt, így még harmadikán is a 17 fokos lakásban fagyoskodtam édesanyámmal – sóhajtott Molnár Anikó, akinek a balszerencséje itt még nem ért véget.

– Mostanában az éjszakák is jól telnek, valami ugyanis rendszeresen lecsapja az áramot, én meg a sötétben botorkálva próbálom visszakapcsolni, ami nem túl jó szórakozás, és ez még nem minden, hogy teljes legyen a kép, a napokban a szárítógépem is elromlott – taglalta a modell, aki az év első napjaiban szinte minden programját kénytelen volt lemondani, hogy a ház körüli teendőket intézze.

– Most jövök rá, hogy férfi nélkül nincs könnyű dolga egy nőnek. Persze nem minden pasi ezermester, de legalább a telefont meg tudja fogni, és ha probléma van a ház körül, akkor azt intézi, így viszont minden az én nyakamba szakad – magyarázta Anikó, aki legszívesebben mindent maga mögött hagyna. – Szívem szerint elköltöznék valami mediterrán országba, ahol fűtésre sincs szükség és nem kell ilyen problémákkal bajlódni. De hát édesanyám miatt ez nem opció, róla ugyanis én gondoskodom, és őt már nem lehet kimozdítani a környezetéből.

forrás: blikk.hu




VÉLEMÉNY, HOZZÁSZÓLÁS?