Érdekes, Hírek, Külföld

Egészen hihetetlen, de betiltják Olaszországban a pizzát és fagylaltot is

Nem újdonság, hogy Európa-szerte turisták szabadságát kurtító rendeleteket fogadnak el, ugyanis az utóbbi években a tömegturizmus ellen több ország, vagy város is felemelte a hangját, csak hogy az ott élők érdekeit védjék. A kicsiny alpesi falu Hallstatt már szinte belefulladt a rengeteg oda látogatóba, a spanyolok pedig mindent elkövetnek, hogy keretek közé szorítsák a brit turistákat. Olaszország sem tétlenkedik, ugyanis napokon belül újabb turistákat érintő változást vezet be. Többek között, éjfél után tilos lesz fagylatot, és pizzát elvitelre árulni, ahogy italokat is.

 

 

 

Milánó nem kér az éjszakai fagyizásból

Milánó új törvényt javasol a fagylalt éjfél utáni betiltására, hogy megvédje a lakosok „nyugalmát”. Sokak számára azonban a késő esti fagyizás az olasz kultúra része, ez pedig most veszélybe kerülhet, ha a városban bevezetik az új törvényt. A város önkormányzata ugyanis benyújtott egy törvényjavaslatot, amely elfogadása esetén már a jövő hónaptól betilthatják az éjfél utáni nyalánkságot – számolt be a Skynews.

De nem csak a fagyizók keseredhetnek el, ugyanis a 12 körzetet lefedő javaslat betiltana minden elviteles ételt, beleértve a pizzát illetve az italokat is, csak hogy megfékezzék az olasz város utcáin tobzódó zajos csoportokat.

Marco Granelli alpolgármester elmondta:

A cél az, hogy egyensúlyt találjunk a társasági élet, a szórakozás, valamint a lakosok békéje és nyugalma között.

A javaslat a turistaszezonra vonatkozik, ugyanis május közepétől már életbe lépne, és egészen novemberig tartana.

Hétköznaponként hajnali fél 1-től, hétvégén és munkaszüneti napokon pedig hajnali fél 2-től lépne életbe a rendelet. A helyieknek még május elejéig van lehetőségük fellebbezni és törvénymódosítást javasolni, ám az szabályzat az ő érdekeiket szolgálja, így ez nem valószínű.

Az új javaslat a következő területekre vonatkozna: Nolo, Lazzaretto, Melzo, Isola, Sarpi, Via Cesariano, Arco della Pace, Como-GaeAulenti, Porta Garibaldi, Brera, Ticinese és Darsena-Navigli.

Velencében már sokkal korábban betelt a pohár

Velencében már évek óta komoly, 200 eurós bírság járt például azoknak, akik közterületen ettek vagy ittak. Leülni se szabad a városban, de még nagyobb bűnnek számít, ha valaki nem éttermekben eszik és iszik. Velencében emellett tilos például félmeztelenül sétálni a belvárosban, de az sem mindegy, hogyan napozik valaki. Egy 23 éves kanadai turistát egy velencei parkban 250 euróra büntettek meg, mert egy padon napozott. Firenzében sem sokkal jobb a helyzet, ugyanis  a belváros egyes részein 500 eurós bírság jár azoknak, akik szintén ételt fogyasztanak az utcán vagy a parkokban. 

De nem örülnek az úszó városban az egy napig tartózkodó turistáknak se, nekik ugyanis különdíjat kell fizetniük.

Idén áprilistól viszont már senki nem úszhatja meg, hogy fizessen ha a városba lép, ugyanis a látogatóknak online kell regisztrálniuk és 5 eurót fizetniük kell majd, hogy hozzájussanak a QR-kódhoz, amivel beléphetnek a városba.

A korlátozások helyi idő szerint 8:30-tól 16:00-ig, kezdetben 29 napig lesznek érvényben, és a legtöbb hétvégére kiterjednek április 25-étől július közepéig.

A kötelező regisztrációt elkerülők 50-310 eurós (19 ezer-118 ezer forintos) bírságra számíthatnak. 

Amely alól csak 14 éven aluli gyerekek a kivételek, nekik ugyanis ingyenes lesz a belépés, csak regisztrálni kell őket.

BBC szerint azonban júniustól betiltják például a hangszórók használatát is, mert az zavarhat másokat. Velencében 25 főben maximalizálják a turistacsoportok létszámát, azok vezetői pedig nem használhatnak hangosítást. Sőt, a hidakon tilos lesz megállni.

A népszerű városba beözönlő tömeget korábban a tengerjáró hajók kitiltásával igyekeztek kordában tartani. Megtiltották a hajók áthaladását ugyanis a Szent Márk-medencén és a Giudecca-csatornán. 

A tengerjáró hajók  1,6 millió embert vittek Velencébe még 2019-ben.
forrás: origo.hu




VÉLEMÉNY, HOZZÁSZÓLÁS?