Belföld, Hírek

2000 forint fölött a fizikai munkások átlagos órabére

15.9 százalékkal növekedett tavaly óta a fizikai munkát végző szak- és betanított munkások átlagos bruttó órabére. A Trenkwalder és a Moore Hungary elemzése szerint 2024 első negyedévében ez az egy órára jutó pénz 2061 forint volt, míg tavaly ebben az időszakban csak 1779 forint.

 

 

 

A munkaerő-kölcsönzéssel és -közvetítéssel foglalkozó Trenkwalder csaknem 7 ezer munkavállaló béradatait dolgozta fel az elemzésében – írja az MTI.

A közlemény idézte Hamrák Viktort, a Trenkwalder szolgáltatási igazgatóját, aki elmondta, hogy noha a cégek egy része a decemberre előrehozott minimálbér-emelés miatt már az előző negyedévben végrehajtotta az esedékes évfordulós béremelést, az idei első negyedév végére a fizikai átlagóradíjak az esztendő vége óta további 109 forinttal emelkedtek, első alkalommal lépve át a 2 ezer forintos szintet.

A szolgáltatási igazgató az éves, 16 százalék körüli növekedési ütemről jelezte, hogy ennek köszönhetően a fizikai dolgozók reálbére az előző év azonos időszakához képest 12 százalékkal nőtt. Ennek egyik oka többek között a kisebb mértékben, de továbbra is fennálló munkaerőhiány.

Az összeállítás szerint a legtöbb régió fizikai átlagórabérei között nincs jelentős eltérés: ez az érték az 1800-2000 forint közötti sávban mozog. Lefelé Észak-Magyarország lóg ki a mezőnyből az 1700 forint körüli szintjével, felfelé pedig a Közép-Dunántúl, Közép-Magyarország és a főváros tér el az átlagtól: előbbi régióban 2200 forint, utóbbi területeken pedig már a 2750 forintos szintet is elérték az átlagos órabérek.

Mi a helyzet a középvezetők fizetésével?

A Moore Hungary tanácsadó és könyvvizsgáló cég ezzel egy időben több mint 60 nemzetközi cég magyarországi leányvállalatánál dolgozó, csaknem 500 középvezető béradatait vizsgálta meg. A 800 ezer és 1,2 millió forint közötti havi bruttó fizetési sávban dolgozó alkalmazottaknál a béremelkedés mértéke idén az első negyedévében átlagosan 10,3 százalék volt az előző év hasonló időszakához viszonyítva.

Hajnal Péter, a Moore Hungary ügyvezető partnere a közleményben rámutatott, hogy a 10 százalék feletti bérnövekedés biztosítja a reálbérek újbóli masszív, 6-7 százalékos emelkedését, ezzel párhuzamosan alacsony szinten tartja a fluktuációt: a kilépési forgalom ebben az időszakban 2 százalék alatt maradt.

forrás: blikk.hu




VÉLEMÉNY, HOZZÁSZÓLÁS?