Celeb / Híresség

Kulcsár Edina: „Soha nem voltam nagyravágyó”

Hiába a hírnév, Kulcsár Edina úgy érzi, meg tudott maradni ugyanannak az embernek, aki akkor volt, mielőtt ismertté vált volna.

 

 

 

Kulcsár Edina múlt héten jelentette be boldogan, hogy milyen giga ajándékkal lepte meg a férje. Egy több tíz millió forintba kerülő luxusautóval örvendeztette meg őt G.w.M, akinek már korábban is volt hasonló gesztusa a kedves felé. Az egykori szépségkirálynő a szemet gyönyörködtető járgányával kapcsolatban elmesélte a 24 óráig megnézhető Instagram-sztorijában, hogyan szerezte meg a jogosítványát.

Az édesanya elárulta, hogy mennyire odáig volt gyerekként a Need for Speed nevű számítógépes játékért, így alig várta, hogy elérje azt a kort, amikor már a saját autóját vezetheti. A jogosítványhoz szükséges összeget állítása szerint saját magának teremtette meg diákmunkával. Mivel dinamikus vezetőnek tartja magát, az erősebb, masszívabb kocsikat kezdte nézegteni, de mint mondtam nem tartja nagyravágyónak magát.

„Akkoriban kezdtem el megérteni azt, hogy hogyan is érdemes élni. Elolvastam A Titok című könyvet és valahogy azt vettem észre, hogy haladok az életemmel, ráadásul úgy, ahogy azt elterveztem. Soha nem voltam nagyravágyó, ahogyan ma sem vagyok az. A szívem mélyén mindig ugyanaz a csepeli lakótelepi lány leszek, aki voltam” – fogalmazta meg a fontos gondolatot.

forrás: blikk.hu




VÉLEMÉNY, HOZZÁSZÓLÁS?