Celeb / Híresség

„16 évesen milliomos vagyok és 75 millióért veszek kocsit, pedig jogsim sincs”

Isabella Barrett egy 16 éves milliomos, aki semmit sem kért a családjától karácsonyra – mert van pénze, hogy bármit megvehessen magának.

 

 

 

Míg sok tinédzser rengeteg ajándékot kér karácsonyra, van egy tinédzser, aki nem is írt kívánságlistát. Nem azért, mert meg akar lepődni, hanem mert egyáltalán nincs mit vásárolni neki, mert mindene megvan.


Az egykori tini-szépségkirálynő, Isabella Barrett (16) elmondta családjának, hogy idén semmit sem akar karácsonyra, mivel a heti 25 000 font (több, mint 11 millió forint) juttatása lehetővé teszi számára, hogy bármit megvehessen, amit csak akar.

Miután mindössze hat évesen milliomos lett saját ruhaipari cége megalapításából, a Tipegők és tiarák című filmben szereplő tini azóta is luxus életet él.

A House of Barretti márkanévvel, 55 koronával és 85 bajnoki címmel Isabella számára nem ismeretlen a siker – most a vagyonát 1,7 millió angol fontra becsülik. Ez pedig azt is jelenti, hogy lehetetlen neki ajándékot vásárolni, főleg, hogy karácsonyra meglepi magát egy 75 millió forint értékű kocsival. Úgy, hogy még jogosítványa sincs.

„Ebben a hónapban veszem meg az első autómat. Ideális esetben egy Lamborghini Urust vagy Huracant.”

A közösségi médiában is nagy hírnevet szerzett magának, 1,6 millió Instagram-követővel. A Mirrornak ezt mondta: „Félelmetes érzés, mert tudom, hogy mindenki felnéz rám, ami nagy felelősség. A rajongóim szeretnek engem, azt mondják, nagyon menő vagyok és nagyon csinos – nincs semmi, ami ne tetszene abban, hogy híres vagyok.”

forrás




VÉLEMÉNY, HOZZÁSZÓLÁS?