Belföld, Celeb / Híresség

Ennyit keres Azahriah, Majka és a többi zenész jogdíjakból összesen: Itt az Artisjus jelentése

A friss beszámoló szerint a 2023-ban kifizetett jogdíjak reálértéke még mindig nem éri el a pandémia előtti szintet.

 

 

 

Közel 12 milliárd forint jogdíjat fizetett ki a dalok, zeneművek szerzőinek az Artisjus 2023-ban. Ez nominális növekedést jelent csupán, az elmúlt évek jelentős inflációja miatt a reálérték nem éri el a pandémia előtti felhasználások után keletkezett, 2020-ban kifizetett jogdíjakét.

Az Artisjus közleménye szerint 2023-ban összesen 11 milliárd 969 millió forint jogdíjat fizettek ki a dalok, zeneművek alkotóinak. Ez a 2022-ben szétosztott 8,7 milliárdnál jóval több, és a 2020-ban szétosztott 9,37 milliárd forintnál is 27,7%-kal magasabb, de még így is kevesebb a 2020-as jogdíjak 41,5% inflációval korrigált reálértékénél (ami 13 milliárd 264 millió forint lenne).

Így bár a zeneipar 2022-23-ban fokozatosan visszatért a pandémia előtti normál kerékvágásba, ez a jogdíjak értékéről most sem mondható el, és a közeljövőben sem várható

– áll a jelentésben.

Ez annak tudható be, hogy az Artisjus és a többi jogkezelő egy állami döntés miatt nem alkalmazhat még az inflációt csak megközelítő emelést sem a jogdíjmértékekben.

A jogdíjak értékének megtartása érdekében az Artisjus több hazai közös jogkezelővel együtt megtámadta a jogdíjtarifák inflációkövető emelését elutasító igazságügyi minisztériumi határozatot.

A közlemény emlékeztet rá, hogy a jogdíjpiramis tetején jellemzően olyan szerzők állnak, akik komoly életművet alkottak, nagy számú, gyakran elhangzó szerzeményük van. Ugyanakkor 2023-ban a havonta legalább egymillió forint jogdíjat kereső szerzők átlagéletkora 54-ről 51 évre, aktív műveiknek átlagos száma 627-ről 484-re csökkent az előző évhez képest.
forrás: szeretlekmagyarorszag.hu




VÉLEMÉNY, HOZZÁSZÓLÁS?