Belföld

Egy hónapig biztosan Kövér László látja majd el a köztársasági elnök feladatait

Novák Katalin lemondása után jogosan merül fel a kérdés, hogy mi lesz most. Bár egyelőre mindenki azzal van elfoglalva, hogy lemondott a köztársasági elnök, Magyarország nem maradhat az egységét megszemélyesítő közjogi méltóság nélkül sokáig. Nem is fog: harminc napon belül új köztársasági elnökünk lesz, addig viszont Kövér László helyettesíti.

 

 

 

Az új államfőt a korábbi elnök megbízatásának megszűnésétől számított harminc napon belül kell megválasztani – közölte az Infostart a köztársasági elnök lemondása utáni menetrendet összefoglaló cikkében.

Mint írják, a köztársasági elnök jogállásáról szóló törvény, illetve az országgyűlés házszabálya szerint két módon mondhat le az államfő: a parlamentnek benyújtott dokumentumban megjelölheti távozása időpontját, de megteheti, hogy annak megjelölését a törvényhozásra bízza. Amennyiben az elnök közli lemondása dátumát, az nem lehet hamarabb, mint a dokumentum parlamenti kézhezvételétől számított 15 nap. Ha nem közli távozása időpontját, akkor azt a parlament határozza meg, ami a dokumentum kézhezvételétől számított 15 napon belülre kell, hogy essen.

Habár több ellenzéki párt is kinyilvánította akaratát arra, hogy közvetlen elnökválasztást szeretnének az országban, a jelenlegi jogszabályok értelmében az Országgyűlés dönt majd, a képviselők egyötödének írásbeli ajánlása szükséges a jelöltséghez.

Az új köztársasági elnököt a leköszönő államfő megbízatásának megszűnésétől számított harminc napon belül kell megválasztani, a parlament kétharmados többségének szavazatára van szükség hozzá– írják.

Felidézik, hogy az Alaptörvény értelmében bármely, harmincötödik életévét betöltött magyar állampolgár megválasztható, de mivel köztársasági elnök legfeljebb csak egyszer lehet újraválasztani, például Áder János nem lehet jelölt.

Amíg be nem iktatják az új államfőt, helyette az Országgyűlés elnöke látja el a feladatait, esetünkben ez a személy Kövér László.

forrás: blikk.hu




VÉLEMÉNY, HOZZÁSZÓLÁS?