Celeb / Híresség

„Előbb lennék börtönben, mint hogy visszasüllyedjek a semmibe” – Ezért hagyta ott Majka a TV2-t?

Majka mindenkit sokkolt a 2023-as év végi döntésével, ám ő már korábban is megmondta, melyek azok a feltételek, amelyek számára fontosak, amiként azt sem titkolta, hogy a pénz sem elhanyagolható szempont számára.

 

 

 

A 2023-as év végén bombaként robbant a hír, miszerint Majka – 16 év után – otthagyja a TV2-t, hogy visszaigazoljon az RTL-hez. Mi is megírtuk korábban, hogy a rapper visszatér az anyacsatornájához, ahol egy régi és új csapat is vár rá. A dolgot bejelentő bejegyzésében okként azt jelölte meg, hogy új kalandokat keres a kereskedelmi televíziózásban, mert alkotó emberként új impulzusokra van szüksége. Az RTL-nél pedig garanciát lát arra, hogy olyan műsorokban szerepeljen, ahol nemcsak a néző szórakozik jól, hanem ő is jól érzi magát.

21 évvel ezelőtt Majoros Pétert az RTL-en futó Való Világból ismerhettük meg. Több mint két évtized után sok víz lefolyt már a Dunán, így még az is megeshet, hogy a rapper innen megy majd nyugdíjba. Addig azonban – információink szerint – jó néhány nagy produkcióban feltűnik majd szereplőként vagy műsorvezetőként. Ahogyan azt korábban megírtuk, az RTL sikerműsorait ismerve, az is elképzelhető, hogy Majka a feleségével feltűnik majd a Nyerő Párosban, de az sem titok, hogy a rapper imádta a Sztárboxot, mint formátumot, és persze, az is köztudott, hogy az egy év szünet után visszatérő X-Faktorban is várhatók változások, így akár ezekben a műsorokban is viszontláthatjuk majd őt. Ami most már tény, hogy jó barátja és kollégája, Pápai Joci is követte őt a váltásban, így újra egy csapatként dolgozhatnak majd.

Magát a TV2-t is sokként érte a rapper döntése, aki néhány hónappal ezelőtt a Blikknek még arról beszélt, hogy nem akar az RTL-hez szerződni.

– A helyzet azóta sem változott, most is ugyanazok a vezetők ülnek fent, és bár sokszor akarták, hogy menjek, sosem akartam visszatérni. (…) Volt olyan időszak, amikor én váltottam volna, de ők nem szerették volna, hogy menjek. Ennek egyetlen oka volt, hogy nem tudták vagy nem akarták teljesíteni a feltételeimet… és most nem az anyagiakra gondolok – fogalmazott. Most viszont a jelek szerint mégis teljesültek az általa megfogalmazott feltételek.

A rappernek igenis fontos a pénz, amit sosem titkolt. Korábban a Story magazinnak árulta el, hogy ez nagyon fontos a tényező számára, mivel nehéz körülmények között nevelkedett.

– Én nagyon nehéz körülmények között nőttem fel. Sokat álmodoztam, de semmim sem volt. Nagyon szerettem az apukámat, aki korán meghalt, negyvenöt éves volt. Őt tönkretette a sok munka és a nők. Isten nyugosztalja, de irányítható ember volt. Megfogadtam, én nem hagyom, hogy nekem dirigáljon bárki is. Nem hagyom, hogy irányítsanak akár a munkában, akár a magánéletben, mindig én vagyok az, aki kimondja a végső döntéseket. Nem hagyom azt, hogy ki legyek téve a főnök hangulatának, szeszélyeinek. Ugyanez volt az oka, amikor annak idején ott hagytam az RTL Klubot – mesélte Majka, aki hozzátette: korábban mindenki azt hitte, megőrült, ám ő tudta, mit miért tesz.

Majka azt is kijelentette, sosem dől majd hátra, mindig alkalmazkodik a körülményekhez.

Én előbb lennék börtönben, mint hogy visszasüllyedjek a semmibe. És kimondom: nem bírom a pénztelenséget– árulta el a lapnak a döntésével kapcsolatban.

forrás: blikk.hu




VÉLEMÉNY, HOZZÁSZÓLÁS?