Celeb / Híresség

G. w. M-et eltiltotta az orvos a munkától – Kulcsár Edina mindent elmesélt a sokat támadott realityjükről is

G.w.M, vagyis Varga Márk kórházba került. Egy ideje már a kedvese, Kulcsár Edina is érezte, hogy valami nincs rendben. A rappert az orvos eltiltotta a fellépésektől, amíg jobban nem lesz. Mindemellett azonban gőzerővel készülnek realityjük új epizódjai, amiket hamarosan sokkal profibb stáb rögzít majd.

 

 

 

Márknak régóta hullámzó a kedve. Van, amikor kicsattan, de van, amikor ki sem akar kelni az ágyból. Én sejtettem, hogy ezek a depresszió jelei, amit egyébként nagyon igyekezett leplezni, és sokszor fáradtsággal magyarázott” – kezdte a Storynak a volt szépségkirálynő.

Pontosan tudom, a férjem min megy keresztül, mi miatt aggódik, idegeskedik, mi juttatta el idáig. De nem szeretnék részletekbe menni… Akinek vannak pici gyermekei, és felelős, szerető szülő, az tudja, hogy elváltként nem mindig úgy mennek a dolgok, ahogy az az ideális lenne” – magyarázta Edina, aki elmondta, hogy a napokban összeült a családdal, majd közösen hoztak egy döntést, mégpedig, hogy Márk egy ideig most ne zenéljen.

Orvosi utasításra Márk nem léphet fel, valószínűleg idén már egyáltalán nem.

Ez azonban nem biztos hogy így lesz, ugyanis G.w.M egy szerdai bejegyzésben a következőt írta:

Visszatértem, baby! Elkezdem a rap lemezemet, és a slágereimet is kidobálom nektek! Az állapotom nem 100%, viszont nem tudok a egy helyben ülni! Szétszedünk mindent, testvérkéim! A decemberi turnét letolom veletek! Itt vannak a megállók” – közölte, nyolc koncerthelyszínt is felsorolva.

A szokásos fellépéseken túl most egy új projektet indított el a sztárpár. Ahogy arról korábban beszámoltunk, Kulcsárék a fizetős Instagram-oldalukon elindították a realityjüket, amiben folyamatosan osztanak meg videókat a napi történésekről. Nem utolsó sorban ebből a műsorból derült ki, hogy G.w.M kórházba került. A műsor természetesen nagy visszhangot keltett azok között, akik nem kedvelik a házaspárt. A legnagyobb kritika természetesen az, hogy mindezt anyagi megfontolásból teszik.

Ezt mi nem a pénzért csináljuk. Bármi is történik, Márt mellett örökre anyagi biztonságban vagyunk. A karrierjével megalapozta az egzisztenciáját, és én sem egy lábon állok” – magyarázta EdinaA célunk csak az, hogy jobban megismerjenek minket az emberek. Egy poszt, egy cikk, egy rövid videó nem tudja igazán megmutatni, mekkora szeretetben, boldogságban élünk.

Egy reality viszont igen, még akkor is, ha a konfliktusok elkerülése miatt azt a döntést hoztuk, hogy a nagyobb gyerekeink nem fognak benne szerepelni, csak a közös csemeténk, Amara

– tette hozzá Edina, aki egyébként korábban bemutatta a nagyobb gyermekeit a realityben, ám a volt párja, Szabó András Csuti azonnal azt nyilatkozta, hogy ehhez nem járul hozzá. Varga Márk volt kedvese szintén így tett.

Egy szappanopera az életünk, és mindketten szerettük volna megmutatni, hogyan is élünk a hétköznapokban mint Varga Edina és Varga Márk

– mondta Edina, hozzátéve: a magánéletében már elhagyta a Kulcsár vezetéknevet.

Az anyuka elárulta, hogy december 12-től sokkal komolyabbra fordul a reality, ugyanis onnantól már nem telefonnal felvett jelenetek, hanem egy profi stáb munkája lesz látható, akiket ők maguk fizetnek… állítólag.

forrás: blikk.hu




VÉLEMÉNY, HOZZÁSZÓLÁS?