Celeb / Híresség

Bereczki Zoltán Azahriah-ról: „Ez a zene szól a gyrososnál 20 éve!”

Bereczki Zoltán Palik Lászlóék vendégeként rántotta le a leplet a fiatal zenészről. Rájött Azahriah titkára.

 

 

 

Az utóbbi időben számos magyar híresség fejtette ki a véleményét az Azahriah-jelenséggel kapcsolatban, ki pozitívan nyilatkozott, ki pedig negatívan. Most az EMeRTon-díjas magyar színész, énekes is megszólalt a témában.

Bereczki Zoltán volt a legfrissebb Ilyen az élet című YouTube-adás vendége, ahol a színész-énekes a Palik Lászlóékkal való beszélgetés során mások mellett Azahriah sikeréről is kifejtette a véleményét.

Lerántom Azahriáhról a leplet zeneilg: a gyrososnál szól ez a zene 20 éve.

 Ez egy arab zenei hangzásvilág, amit a kissrác csinál. Ha leveszed róla a magyar zenét, és elkezdesz rá ilyen arab halandzsát csinálni, akkor pont ugyanez a zene szól a gyrososban. Csak a hangszerek alatta, a szöveg, amit csinál, az egész az, amit nem fogsz tudni mellé rakni. Az az életérzés, amit ő hoz – magyarázta Bereczki Zoltán, aki még azt is elmondta, hogy ha Azahriah dalait eleimre bontjuk, nincs bennük semmi újdonság, ha azonban már az egészüket nézzük, akkor más a helyzet.

Valami olyan flow-t hoz, olyan hullámra ült rá, olyan belső története van a srácnak, amire oda kell kapnod a fejed

– mondta.

forrás: borsonline.hu




VÉLEMÉNY, HOZZÁSZÓLÁS?