Celeb / Híresség

„Üvöltöttem neki, hogy szétverem a fejét” – Vasvári Vivien összeverekedett egy idegen férfival

Ugyanazon a szórakozóhelyen voltak, a férfi állítólag folyamatosan fogdosta és zaklatta őt.

 

 

 

Szóváltásba keveredett egy szórakozóhelyen Vasvári Vivien.

A Feleségek luxuskivitelben című sorozat egyik sztárja a Blikknek mondta el, hogy

egy idegen férfi zaklatta,

neki pedig elege lett ebből és a tettek mezejére lépett.

View this post on Instagram

Lunch time…🥰 #vasvarivivien

A post shared by Szegedi-Vasvári Vivien (@vasvarivivien) on

 

 

 

 

 

 

A történtekről Vasvári Vivien azt mondta, hogy egy külföldi férfi, annak ellenére, hogy rá se néztek, „körülöttük ólálkodott”. Először Vivien szólt neki, hogy ezt fejezze be. De a férfi nem tágított. Fecsó, Vivien férje éppen nem volt ott akkor, a barátaival beszélgetett.

„A fickó továbbra is jött, és fogdosott. Megfogta a fenekemet, a combomat, a derekamat, ezt pedig nem hagyhattam”

– mondta a Blikknek.

„Nagyon ideges lettem, pedig sokkal nyugodtabb vagyok már, mint pár éve.”

Amikor elegem lett a tapizásból, akkor jól meglöktem, és üvöltöttem neki, hogy szétverem a fejét.”

A férfi ezután elmondása szerint ocsmányságokat mutogatott nekik, erre nála elszakadt a cérna, odament a férfihoz, előbb úgy tett, mintha ököllel meg akarná ütni, utána belerúgott. A férfi erre ellökte, Vivien a földre esett, a férje, Fecsó pedig rohant oda hozzá.

Először a barátaik futottak oda a külföldi férfihoz, hogy számonkérjék, majd a szórakozóhely biztonsági szolgálata intézkedett és elvitték.

Bár ezt nem tudja biztosan, Vivien szerint lehet, hogy ekkor sérült meg a bokája, azóta is fáj, alig bír ráállni.

Azt mondta a Blikknek, tudja, hogy ezt nem kellett volna csinálnia, de felteszi a kérdést, hogy akkor hagynia kellett volna a zaklatást?

 

 

 

 

 

forrás



VÉLEMÉNY, HOZZÁSZÓLÁS?