Celeb / Híresség

Sydney van den Bosch megtörten beszélt a kamerák előtt a válásáról: „Nem én akartam így, nem én döntöttem, nem is gondoltam, hogy ez előfordulhat velem…” – videó

Sydney van den Bosch őszintén beszélt arról, hogy sosem gondolta volna, hogy egyszer elválik. Azonban mégis meg kellett tapasztalnia, hogy elengedik egymás kezét az egykori párjával.

 

 

 

A Blikk elsőként számolt be róla, hogy Sydney van den Bosch és férje 7 évnyi együttlét és 5 év házasság után úgy döntöttek, hogy külön utakon folytatják. Sydney őszintén mesélt nemrégiben arról, hogy már régóta felmerült benne a gondolat annak kapcsán, hogy valami nincs rendben köztük az egykori kedvesével, mégis sokáig tartott eljutnia odáig, hogy válás legyen a vége. Aztán rájött, hogy már nem lehet megjavítani az egykor meseszerű szerelmüket, ugyanis nehéz volt számukra összeegyeztetni, hogyan éljenek egymás mellett.

A Dancing with the Starsszal új fejezetet nyílt az életében, a műsorra való felkészülés pedig már az első hetekben is segített neki abban, hogy továbblépjen. Tánctársa Ádám Csaba lett, akiben az elején nem bízott meg a korábbi rossz tapasztalatai miatt. A show-műsorban leadott kisfilmjében így fogalmazott a válásról:

„A műsorral kapcsolatban a legnagyobb félelmem az, hogy átengedem magam egy férfi számára, nekem is engednem kell és egy hosszú út áll előttünk. Számomra ez a bizalomkérdés esküszöm, hogy nagyon-nagyon nehéz. A bizalmatlanságom abból adódik, hogy elváltam. Nem én akartam így, nem én döntöttem, nem is gondoltam, hogy ez előfordulhat velem. Erre jött egy olyan dolog az életemben, ahol meg kellett tanulnom azt, hogy mégis létezik férfi és nő között bizalom” – vallotta be őszintén a barna szépség.

forrás: blikk.hu




VÉLEMÉNY, HOZZÁSZÓLÁS?