Celeb / Híresség

A Kőgazdag Fiatalok Mettája féltékeny lett, hogy más viszi haza Schmuck Andort: „Ránézni is tilos!”

Esküvői fotózáson jártak.

 

 

 

Schmuck Andor továbbra is gőzerővel udvarol a Kőgazdag Fiatalok szereplőjének, Mettának, ami a jelek szerint egészen jól is megy neki. A 32 éves influenszer a szkripted reality keddi adásában vacsorázni ment a politikussal, udvariassága pedig annyira levette a lábáról, hogy rögtön meghívta őt másnap esedékes esküvőiruha-fotózására. Schmuck örömmel kísérte el az eseményre kiszemeltjét, és a bókeső sem maradt el.

„Ember ilyen boldog még nem volt” – súgta oda fehér ruhába bújt partnerének, miközben mosolyogva álltak modellt a kamerának. Gyűrűt is húzott az ujjára, közben pedig megjegyezte,

„UH, EZ NAGYON SOKBA FOG KERÜLNI!”

Szerencsére a fotózáson kívül nem kell egy újabb házasság miatt aggódnia, Metta ugyanis nem szeretne férjhez menni. Ennek ellenére azért jól érezte magát a képzeletbeli esküvőn, bár a koszorúslányokra azért rászólt, „ránézni is tilos” partnerére, nehogy más vigye őt haza helyette.

Teljesen bele tudtam helyezkedni abba a szerepbe, hogy most egy menyasszony vagyok, és hogy most nekem itt Andor a párom. Szerintem tudtam hozni azt, hogy most közel vagyok hozzá, és szerelmesen nézek rá, és életem legboldogabb napja elé nézek. Komfortos volt, hogy Andor van ott mellettem

forrás: index.hu




VÉLEMÉNY, HOZZÁSZÓLÁS?