Celeb / Híresség

Gáspár Bea kiakasztotta az orvosát: „Bocsánat doktor úr . . .”

Bea asszonynak sikerült meglepnie a műtétjét végző orvost is azzal, hogy elkezdtek felszaladni rá a kilók.

 

 

Gáspár Bea ugyan jó formában van, de saját bevallása szerint felszaladt rá pár kiló a majd három évvel ezelőtti gyomorszűkítő műtétje utáni súlyához képest. Bea asszony nagyjából 20 kilótól szabadult meg akkor és bár nem árulja el, mennyivel mutat most többet a mérleg, nem titkolja, hogy kezdi visszanyerni kerekded formáját. A hírességgel munkatársunk a mindmegette.hu konyhájában futottunk össze, ahol egy húsvéti menü sort készített el, melyet az ünnepek környékén nézhetnek meg a gasztro oldal látogatói. 

„2019-ben átestem egy gyomorszűkítő műtéten, amit sajnos mára már nem nagyon lehet észre venni, mert én valahogy annyira ki tudtam tágítani újra, hogy ez a fogyás nálam abszolút megállt. Ma már megint tudok enni. Persze nem azt  a nagy mennyiséget, amit régen, de egész jól haladok afelé, hogy újra olyan kerekded legyek, mint régen. Ilyen az élet, engem így hozott a gólya. szeretek főzni és szeretek enni is. Lehet, hogy még egy műtét kellene, vagy nem is tudom, mit kéne tennem, hogy ne egyek!” – mondta nevetve Bea asszony, miközben éppen a Gáspár család egyik nagy kedvencét készítette. Közben azt is elárulta, hogy orvosa sem nézi jó szemmel a súlygyarapodását.

„Szegény orvosom el is van keseredve. Mondja is nekem, hogy sportolni kellene, de én ilyenkor csak nézek felfelé, mintha nem is hozzám beszélne. Juhász doki, ne haragudj rám!”– üzent orvosának Bea

forrás: ripost.hu



VÉLEMÉNY, HOZZÁSZÓLÁS?