Belföld

Még el sem kezdődött a „Kőgazdag fiatalok”, máris szétszedik a kommentelők az egyik szereplőt

Kata ugyanis azt mondta, hogy egy 20 millió alatti autó számára olyan, mintha traktorban ülne. Ráadásul nem hiszik el neki, hogy fiatal, a hozzászólók szerint 40-es nő.

 

 

 

Néhány éve hatalmas forgalmat generáltak azok az Instagram-csatornák, amelyek a felső tízezer fiataljainak életét mutatják be. A #richkidsof(bármi) hashtaggel ellátott posztok időnként haraggal töltötték el a hozzászólókat, például amikor úgy érezték, a szupergazdag fiatalok elvetették a sulykot vagy esztelenül pazaroltak.

Pár éve a Kőgazdag ázsiaiak című sorozat futott be, nagy sikert aratott a nézőknél. Az emberek ugyanis imádnak bosszankodni a luxus körülmények között élőkön, rajtuk tölteni ki a keserűségüket vagy éppen kifigurázni az emberi gyarlóságaikat.

Hamarosan magyar verzióban is láthatjuk a luximuxi felső tízezer életét, a TV2 ugyanis. „Kőgazdag fiatalok – #richkidshungary” címmel indít sorozatot. Még el sem indult a reality műsor, de az egyik szereplő már kiverték a biztosítékot a kommentelőknél.

Az Instagramra feltöltött előzetesben Kata többek közt arról beszélt, hogy a pénz számára csak egy eszköz, hogy minden álmát meg tudja valósítani.

Kata azt is mondta, hogy egy felső kategóriás autó árát már magára költötte, hogy csak olyan nő lehet a szomszédja, aki csúnyább nála, és hogy egy 20 millió alatti autó számára olyan, mintha traktorban ülne.

A kommentelők nem kímélték.

„Tehát akkor most ezek a semmirekellő kitartott k.vák lesznek a példaképek? „Méltó” példa lesz a gyerekeknek, „remek” életcél lesz, hogy tanulás helyett inkább k.vák legyenek. Gratulálok!”

Egy másik hozzászóló azt írta:

„Inkább arról kellene egy műsort csinálni, hogy hogy segíthetsz a rászorulókon. Annak sokkal több értelme lenne.”

Többen pedig megjegyezték, hogy szerintük egyáltalán nem fiatal

Kôgazdag fiatalok??? Ez a nő kinézett 48-49-nek minimum.

De arra is többen felhívták a figyelmet, hogy a traktorok is 20 millió forint felett kezdődnek, vagyis nem kell alábecsülni őket.


forrás: sassy.hu




VÉLEMÉNY, HOZZÁSZÓLÁS?