Celeb / Híresség

„Az lenne a minimum, hogy eltöröm a karját” – Zámbó Krisztián megszólalt Megyeri Csilla megveréséről

Az énekes a szemet szemért elintézési mód híve.

 

 

 

Mint arról beszámoltunk, Megyeri Csillát súlyosan bántalmazták a Campus Fesztiválon: szóváltásba keveredtek egy párral, aminek a férfi tagja a hajánál fogva rángatta meg Csillát, majd a földre vitte, és szemtanúk szerint rugdosta is. 

A férfiről kiderült, hogy az éjszakai élet ismert alakja, Csilla pedig nemrég beszélt először a vele történtekről. Az Instagramon azt írta, alig tud aludni, amióta megtámadták.

Most Zámbó Krisztián, Megyeri Csilla jó barátja is megszólalt az ügyben:

„Bár a pontos részleteket nem ismerem, mélyen felháborít az eset! Undorító dolog nőre kezet emelni! Tudom, hogy vannak, akik szeretnek provokálni, de ez nem jogosít fel a bántalmazásra! Ha csak nem késsel támad a nő, nincs rá semmilyen mentség. Nem tartom ezt normálisnak. Pedig mennyien megteszik, ott az a sok családon belüli erőszak, s rengeteg esetre nem is derül fény” – nyilatkozta a Ripostnak.

Az énekes így folytatta:  

Az elkövetőnek vissza kéne kapnia, amit tett. Tudom, hogy az erőszak nem vezet jóra, de ilyen a habitusom. Ha az én szerelmemre emelne egy férfi kezet, az lenne a minimum, hogy eltöröm a karját.

forrás: rtl.hu




VÉLEMÉNY, HOZZÁSZÓLÁS?