Celeb / Híresség

Tóth Gabi betekintést engedett a szentendrei otthonába: ilyen csodálatos lett az álomkonyhája – fotók

Nem is lehetne boldogabb Tóth Gabi, hiszen elkészült végre a kedvenc része a vidéki házában, amely nem más, mint a konyha.

 

 

 

Tóth Gabi lassan egy éve lakik már Szentendrén az új otthonában, melyet még Krausz Gáborral kezdtek el berendezni, de a válásuk óta már Papp Máté Bencével élnek benne. A beköltözés előtt az énekesnő is belefutott olyan helyzetekbe az építkezés során, melyekre először talán nem is gondolt. Gabi pár hónappal ezelőtt úgy fogalmazott, nem hitte, hogy ennyire meg fogja viselni a költözés, de a vidéki házuk felújítása elhúzódott, így tovább kellett panzióban lakniuk, valamint dobozokból élniük, ráadásul a sok stressztől le is fogyott.

Azóta szerencsére már minden a helyére állt és majdnem száz százalékosan elkészült a kertesházban minden, amit korábban megálmodott. A legnagyobb vágya azonban a konyha volt, ami a lista végére maradt, de a közösségi oldalán büszkén jelentette be, hogy végre sikerült megcsinálniuk azt is. Jól látható az Instagramjára feltöltött képein, hogy a fa és az olívazöld szín dominál, az édesanya pedig csak úgy ragyog.

„Ez a hétvége a húsvéti készülődésről szól nálunk is, csak egy picit nagyobb az itthoni munka, mivel végre az álomkonyhám is kész lett, amiről hamarosan hozok nektek fotókat is! Az volt az egyik vágyam, hogy egyszer majd egy ilyen gyönyörű konyhám lesz és itt van, most pedig elkezdődik a pakolás, rendezés, takarítás, hogy Hannikámmal már az új konyhánkban festhessük a tojásokat! Olyan boldog vagyok!” – áradozott Gabi.


forrás: blikk.hu




VÉLEMÉNY, HOZZÁSZÓLÁS?