Egyéb

Majka visszaszólt Curtisnek: „Igazságként kezeled a saját hazugságod”

Egy éve döntöttek a szétválás mellett, de úgy tűnik, az indulatok azóta sem csillapodtak.
 

Curtis a napokban Facebook-bejegyzésben fejtette ki, hogy mi mindenért lehet hálás az életében. A Celeb vagyok, ments ki innen! tavalyi győztese úgy érzi, a lehető legjobb döntést hozta, amikor kivált a Majkával alkotott közös formációból. „Egy éve léptem meg életem/karrierem legkomolyabb döntését. Az emberek 99% temetett, kígyót és békát kiáltott rám – olvasható az oldalán, amiben feltehetően egykori zenésztársának üzent. – A lényeg és tanulság annyi, hogy soha ne elégedjetek meg a közepessel, és ne engedjétek meg senkinek, hogy kihasználjon titeket.”

Nem kellett sokat várni Majka válaszára, nem sokkal később a hivatalos oldalán olvasott be Curtisnek. „Attila! Egészen furcsa, hogy még mindig ott tartunk, hogy nekem üzengetsz a közösségi médiában, pedig minden olyan jól alakul elvileg a te életedben – írta a kemény hangvételű bejegyzésben. A tévés szerint hazugság, hogy saját elhatározásból távozott az együttesből az egykori focista. „Azt írod, hogy életed legfontosabb döntését hoztad meg egy évvel ezelőtt. Az igazság az, hogy mi hoztuk meg helyetted. Tudatos karrierépítésnek állítod be az egy évvel ezelőtti eseményeket, pedig életed legnagyobb f*szságát követted el, amiből aztán jól jöttél ki, mint azóta mindenből. Egészen elképesztő, hogy te azóta kész tényként, sőt, igazságként kezeled a saját hazugságod.”

Forrás: Facebook/Majka

Kiemelt kép: Schumy Csaba/fotocentral.hu

forrás



VÉLEMÉNY, HOZZÁSZÓLÁS?