Egyéb

Kegyetlenül lesújtott az Orbán-kormány: Rengeteg pénztől esnek el a családok

11-12 millió forinttal is nőhetnek a kiadások.

 

Azzal, hogy a kormányzat megszüntette a városi CSOK-ot, jövőre egy 60 milliós lakás megvásárlása akár több mint 30 millió forinttal nagyobb hitelterhet jelenthet egy háromgyerekes családnak húsz év alatt, mintha azt idén vásárolnák meg – derült ki a Bank360.hu számításaiból.

Jelenleg egy 15 millió forintos CSOK-os lakáskölcsönért húsz év alatt kevesebb mint 20 millió forintot fizethetünk vissza a banknak, míg egy ugyanilyen összegű és futamidejű piaci lakáshitelért már 31 milliót. Vagyis

tízmillió forinttal drágábban lehet lakáshoz jutni CSOK nélkül.

Az Orbán-kormány 2024-től „alakítja át” a gyereket nevelők és vállalók számára elérhető családi otthonteremtési kedvezmény (CSOK) szabályait. Ugyan erről még Orbán Viktor kormánya nem adott ki rendeletet, de annyit közöltek: a támogatás jövőre már nem lesz elérhető az 5000 főnél nagyobb településeken.

A kormányzat ezzel a döntésével igyekszik arra ösztökélni a nagyobb településeken élő családokat, hogy még az idén vegyék igénybe a CSOK-ot és a CSOK hitelt a lakásvásárláshoz.

A CSOK kivezetésével nem lesz elérhető az 5000 főnél nagyobb településeken a családi otthonteremtési kedvezmény, így a családok elesnek a gyerekek számától függően 600 ezer és 10 millió forint közötti támogatástól, valamint az ahhoz igényelhető, kedvezményes hiteltől is.

CSOK hitel nélkül a családok havi törlesztése egy 15 millió forintos lakáshitel esetén havi 50 ezer forinttal növekszik a mostani piaci kamatokkal számolva, ami 20 éves futamidő alatt

11-12 millió forint plusz kiadást jelent.

Egy új lakás vásárlásához jelenleg két gyermekkel 10 millió, három vagy több gyerekkel 15 millió forint CSOK hitel igényelhető, államilag támogatott, legfeljebb 3 százalékos kamattal. A hitelfelvétel költségét jelző teljes hiteldíjmutató (THM) pedig 3,04-3,07 százalék a forgalmazó bankoknál. A maximális, 15 millió forintos CSOK hitelért 20 éves futamidővel számolva havonta mintegy 83 ezer forint törlesztést kell fizetni, amivel a futamidő végén a teljes visszafizetés 19,96-19,98 millió forint lesz – közölte a Bank360.hu a portál CSOK hitel kalkulátorának számításai alapján.

3 százalékos kamatozású CSOK hitelhez képest

piaci lakáshitelt jelenleg 8,5-9 százalékos kamattal

igényelhetnek azok, akik a kormány döntése miatt már nem jogosultak az államilag támogatott kölcsönre.

Felhívták rá a figyelmet, hogy a legkedvezőbb lakáshitelek igényléséhez nettó 600 ezer forint jövedelmet kell igazolni.

forrás



VÉLEMÉNY, HOZZÁSZÓLÁS?