Egyéb

Komoly szigorításokra bólintott rá a Parlament: Mélyen a zsebükbe nyúlhatnak a szabálytalankodók

Kemény változások történtek.

 

Változtak a fiatalkorúakra vonatkozó intézkedések, valamint a pénzbírság összegével kapcsolatos szabályok – hívta fel rá a figyelmet a vg.hu szombat este.

Magyar Közlönyben megjelent módosításokból kiolvasható, hogy a pénzbüntetés legnagyobb összege 6 500 forint. Emellett

a legmagasabb 200 ezerre emelkedett,

így a korábbi 5000-150 000 között mozgó értékhez képest egy körülbelül 30 százalékos emelésről beszélhetünk.

Sőt, a szabálysértéseket akár elzárással is büntethetik, ez esetén pedig 300 ezer forint volt a maximum, de ez az összeg most 400 ezerre ugrott.

A fiatalkorúaknál a pénzbírság legmagasabb összege 50 ezer forint, szabálysértési elzárás esetén pedig 100 ezer forint volt: ez a változások nyomán 65 ezerre, illetve 130 ezerre nőtt.

A helyszíni bírság legmagasabb összege is megváltozott: 25 ezerről 32 500 forintra emelkedett az összeg.

Ugyanez felnőttek esetében innentől

6 500 forintról indul és 65 ezerig terjedhet.

Továbbá módosult a közérdekű munka beszámítása is: eddig egy óra 200 forinttal ért fel, de az összeg most 300 forintra emelkedett. Ezzel párhuzamosan egy nap elzárás beszámítása 5000 forintról 6 500 forintra nőtt.

(Képünk illusztráció) | forrás



VÉLEMÉNY, HOZZÁSZÓLÁS?