Celeb / Híresség

Gáspár Virág beújított, kivarratta magát: merész tetkókkal hódít – fotók

Gáspár Virág ismét vadiúj külsővel rukkolt elő, de ezúttal merészebb döntésre szánta el magát. Tetováltatott, ráadásul mindjárt három minta került a testére.

 

 

 

Gáspár Virág az utóbbi időben egyre felszabadultabb és merészebb, utóbbi az öltözködésére is igaz, hiszen igazán csinos darabokban mutatja meg csinos alakját mostanában a követőinek. Virág a bulizásnak is megadja a módját, rendszeresen jár szórakozni a barátnőivel, amelyekre szintén dögös szettekben érkezik. Jó néhány kilót lefogyott az elmúlt években, így nem csoda, hogy büszke az idomaira és a formájára.

A fiatalabbik Gáspár lány a 21. születésnapja után úgy döntött, mást is meg szeretne változtatni magán, így tű alá feküdt, hogy kitetováltassa magát. A tetoválóművésze a közösségi oldalán meg is osztotta, milyen minták díszelegnek ezután Virágon. A rögzített sztorijai közül az első mappában látható az első két tetoválás, azonban el kell kattintani az utolsó két fotóig. A tetováló meg is jelölte a fiatal lányt, akinek a füle mögé készített egy apró 9-es és 6-osból ötvözött mintát, valamint a bokájára angyalszárnyat egy glóriával. Virág pedig egy harmadik tetkóról is lerántotta a leplet a 24 óráig megnézhető Instagram-történetében: a tarkója alatt egy jókora pillangó helyezkedik el.

forrás: blikk.hu




VÉLEMÉNY, HOZZÁSZÓLÁS?