Celeb / Híresség

Kasza Tibi végleg felhagy az énekléssel, a külföldre költözést fontolgatja a családjával

Kasza Tibi tudatosan igyekszik minél kevesebbet nyilatkozni a magánéletéről, elmondása szerint családjával közösen hozták meg a döntést, hogy nem osztanak meg információt a külvilággal a mindennapi történésekről.

 

 

 

A Szerencsekerék műsorvezetője szerint korábban kifejezetten élvezte a közösségi oldalakat, ám egy napon rájött, hogy csak kötelességből, megfelelési vágyból aktív ezeken a felületeken. Eldöntötte, ma már csakis a családjának szeretne megfelelni, ezért igyekszik kerülni a feltűnést.

Az is lehet, hogy minden maradt a régi, csak szimplán megöregedtem. Tudatosan kerülöm a nyilvános eseményeket. És őszinte leszek, ha holnaptól nem ismernének fel az utcán, nem lenne bennem hiányérzet. Holott kimondottan jólesik, ha valaki odalép hozzám, megszólít, és beszélgetünk egy kicsit

– mesélte a Story Magazin nyári különkiadásában megjelent interjúban. Hozzátette, hogy jelenleg a családját helyezi előtérbe.

Nem szeretnék túl csöpögős lenni, de az, hogy jó férj és apa legyek, felülír mindent. Máshova kerültek a hangsúlyok. Az az igazság, hogy teljesen hétköznapi életet élünk, ami másoknak már-már unalmasnak is tűnhet

– fogalmazott Tibi, aki többé már nem szeretne színpadra állni zenészként, ugyanis úgy érzi, életének ezen fejezetét lezárta.

Negyven elmúltam, amikor egy hosszabb szünet után még visszatértem, a dalaim kivétel nélkül nagyon sikeresek lettek, tehát elégedetten zártam le az életemnek ezt a fejezetét. Az a filozófiám, hogy inkább én zárok be ajtókat, és nem várom meg, amíg az élet bevágja előttem

– szögezte le. Ezután azért ejtett pár szót a családjáról: elmondása szerint nem tartják kizártnak, hogy egy napon külföldre költözzenek. Kislányuk, az öt éves Lora Bella jelenleg is kéttannyelvű óvodába jár, korábban pedig egy amerikai intézményben volt, így a nyelvi akadályokat nagyon könnyen veszi.

forrás: blikk.hu




VÉLEMÉNY, HOZZÁSZÓLÁS?