Egyéb

Mi történt? Pintérék 42 milliós óradíjat adnának a pedagógusoknak

Teljesen „profik”.

 

Egy rendkívül meglepő státusztörvényhez kapcsolódó módosítót nyújtott be négy fideszes képviselő – Dunai MónikaKállai MáriaPósán László és Nagy Csaba – a pedagógusok óradíjával kapcsolatban – közölte honlapján a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete.

A pedagógusok óradíját eddig úgy számolták ki, hogy a heti 22 óra oktatással lekötött munkaidőt beszorozták 4,33-mal, amit aztán elosztottak 95,26-tal – így kapták meg, mennyi pontosan egy tanár illetménye. A szakszervezet arra számított, hogy a heti 24 óra fix oktatással lekötött munkaidővel az óradíj csökkenni fog, mert az illetményt 24 x 4,33-mal, vagyis 103,92-vel kell elosztani.

A fideszes képviselők módosítója viszont összekevert két alapvető matematikai műveletet, ugyanis a pedagógusok óradíját úgy állapították meg, hogy az illetményt szorozták meg 4,33-mal.

A Pedagógus I. fokozathoz tartozó legalacsonyabb illetménnyel számolva ez pedig pontosan

42 607 200 forint (vagyis negyvenkétmillió-hatszázhétezer-kettőszáz forint) óradíjat ad ki,

az átalánydíjat pedig ebből kell számolni.

„A Fidesz három képviselője által benyújtott módosítás véletlenül sem erről szól, viszont egy pontját szakszervezetünk üdvözli, mivel végre olyan díjazást tesz lehetővé, ami már-már Mészáros Lőrinc-i magasságokba emeli a pedagógusbéreket”

– hívta fel a figyelmet a szakszervezet.

A PDSZ ugyanakkor hangsúlyozta: a 42 milliós emelés

valójában az óradíj csökkentését jelentheti.

„A törvénytervezet 103. §-ában lévő szabályozás ehhez hasonló, ezért rögtön azt gondoltuk, a heti 24 óra fix neveléssel-oktatással lekötött munkaidővel az óradíj csökkenni fog, mivel az illetményt 24 X 4,33-mal, azaz 103, 92-vel kell osztani, ami nyilvánvalóan kisebb hányadost ad”

– írta a PDSZ.

„Maradjon mindenki a pályán! A Fidesz olyan óradíjakat ad, hogy érdemes! 😃 😃

Komolyra fordítva:

nézzétek, milyen szánalmas színvonalú a törvényalkotás.

A heti 24 óra pedig nem lesz megoldás, főleg, hogy ott maradnak még hozzá a ki nem fizetett túlmunkák, hanem további terhet fog jelenteni, és akár fizetéscsökkentést is. Írjátok kommentbe, hogy ez a módosítás nálatok mit jelentene!”

– jegyezték meg közösségi oldalukon.

(nedolgozzingyen.hu / PDSZ/Facebook nyomán) | forrás



VÉLEMÉNY, HOZZÁSZÓLÁS?