Egyéb

Durván savazzák a fideszes megmondóemberek a tüntetésen részt vevő Nagy Ervint

Szerintük ő a magyar Zelenszkij.

 

A közösségi médiában mentek neki a fideszes megmondóemberek Nagy Ervinnek. A színészt azért kezdték most szapulni, mert véleményt nyilvánított egy közügyben.

Deák Dániel azt írta:

„Márki-Zay után ezúttal Nagy Ervin balliberális színész lehet a következő kiszemelt!”

És csatolt egy „szellemes” fotót is:

„Épül a Zelenszkij 2.0. Egyelőre csak, ahogy egy »komoly férfihez« illik flip-Flop papucsban, pólóban és rövidnadrágban látom flangálni a városban, de gondolom a magyar helyzetre hajazó »zöld egyenruhát« is hamarosan ráadják. A nyilasozást pedig minden Megafonos nevében kikérem, főleg attól az embertől akinek volt gyomra, ízlése a Parlamentben zsidólistázó Gyöngyösivel egyasztalhoz ülni. 👊”

Nagy tavaly beszélt arról is, hogy még nem látja magában azt a potenciált, nem is szokott arra gondolni, hogy elindítja politikai karrierjét, mint Zelenszkij. (Az ukrán elnök is színész volt korábban.)

Bohár Dániel pedig ezt írta a témához:

„Most még lehet, hogy nehezen élképzelhető, de ez lesz. Fogadni mernék rá. Ugyanezt csinálták Ukrajnában is.”

forrás



VÉLEMÉNY, HOZZÁSZÓLÁS?