Egyéb

Mi történt? Varga Juditot nagyon megbántották Brüsszelben (+videó)

A becsületébe gázoltak.

 

„Itt az ideje, hogy Európa az összképet nézze” – magyarázta Varga Judit Brüsszelben, a kormányközeli Magyar Nemzet beszámolója szerint.

A volt igazságügyi miniszter úgy véli, van két ország – Lengyelország és Magyarország –, amelyeket megfosztottak a koronavírus-krízisből való kilábaláshoz létrehozott alaptól.

Varga azt mondta: míg az elmúlt években a többi ország a magyar szavazatokkal és a magyar Országgyűlés jóváhagyása mellett megkapta ezeket, addig az előbbi két ország „politikai okokból és a kettős mércéből adódó megalapozatlan jogállamisági vádakra hivatkozva nem férhet hozzá a nekik járó forrásokhoz”.

Hozzátette: ha európai újságíró lenne, mindig azokat a kérdéseket tenné fel: „helyes-e, európai-e, hogy pusztán politikai alapon fosztják meg Magyarországot és Lengyelországot a nekik jogosan járó forrásokat?”

Az Európai Unió általános ügyek tanácsának ülésén Vargát arról is kérdezték, hogy

Magyarország miért tagja még az uniónak.

„Ha az egész intézményrendszer szétesik, Magyarország tartja majd akkor is az utolsó oszlopot”

– fogalmazta meg a kérdésre adott válaszát Varga Judit, kiemelve: ami a hosszú távú uniós költségvetés felülvizsgálatát illeti, a tagállami vezetők 2020-ban megállapodtak, hogy erre nem kerül sor. Az EB ezt figyelmen kívül hagyva azonban máris több forrásra tart igényt, ugyanakkor nem tudja megmagyarázni, hogy a pénzek miért fogytak el – mondta.

Hozzátette: Brüsszel az elmúlt másfél évben csaknem hetvenmilliárd eurót adott Kijevnek, a felülvizsgálati csomag egyik új eleme pedig újabb hatalmas támogatás Ukrajnának, amely négy évre ötvenmilliárd eurónyi segélyt irányoz elő. Az viszont még tisztázatlan, hogy ennek mekkora része lenne a támogatás, mekkora része lenne a hitel – fejtegette a volt miniszter.

Szerinte „a legsúlyosabb elvi probléma” mégis az, hogy a Bizottság úgy vizsgálná felül az uniós büdzsét, hogy közben sok tagállam, köztük Magyarország

„még egy fillért sem kapott például a helyreállítási alapból”.

„Magyarország több évvel ezelőtt szolidáris volt, és az egység jegyében ratifikálta a közös nagy uniós hitelfelvételt, amelyből mindenféle mondvacsinált okok miatt még egyetlenegy fillért sem kapott”

– ismételte el.

„Elkötelezettek vagyunk az európai értékek mellett, és mindig emlékeztetjük a többi felet, az Európán belüli konszenzus kultúrájára, ami benne van a szerződésekben is. Ha visszanézzük a Tanács korábbi döntéseit, sokszor a magyar kritikáknak köszönhetően született egy jobb, több ország számára is előnyösebb döntés. Gondoljunk csak az olajembargóra”

– magyarázta.

Videó:

(Varga Judit/Facebook) | forrás



VÉLEMÉNY, HOZZÁSZÓLÁS?