Egyéb

Amerikai híroldal ment neki Orbánnak – „ki kell zárni a szövetségből”

Súlyos kijelentések.

„Mostanra világossá vált, hogy Törökország és Magyarország nem tenne eleget a NATO fő céljának, vagyis annak, hogy ha egy tagállamot támadás ér, a többi határozott védelmet és segítséget nyújt neki.

Ezért e két országot ki kell zárni a szövetségből”

— fogalmazott Tom Rogan a Washington Examiner amerikai konzervatív hírügynökség cikkében, amelyet a Mandiner szemlézett.

A szerző arról írt, hogy Magyarország esetében a kizárás oka Orbán Viktor behódolása Vlagyimir Putyin és Hszi Csin-ping kínai elnök felé. Hozzátette: Magyarország és Törökország sem teljesíti a NATO szerződés kettes pontját, mely szerint erősíteniük kell a demokratikus intézményeiket, sőt,

Hangsúlyozta:

Erdogan és Orbán egyaránt gyengíti a kisebbségek jogait és korlátozza a média szabadságát.

„A magyar miniszterelnök átengedte országát az orosz titkosszolgálatnak, és közben aláássa az Oroszország elleni szankciókat. Azzal, hogy Orbán Putyin és Hszi helytartója lett, a NATO-szerződés nyolcas pontját is megszegi, hiszen a katonai szövetség érdekeivel ellentétes szándék vezérli.

Magyarország és Törökország jelenlegi vezetőivel nem kaphatja meg a NATO bizalmát.

A két államot le kell választani a NATO-ról, mert többet ártanak, mint használnak az együttműködésnek”

— írta a szerző.

Mint írta, Erdogan elköteleződését azzal darabolta fel, hogy megvásárolta Oroszország S-400-as légvédelmi rendszerét, amelyet kifejezetten a NATO légierőinek megsemmisítésére terveztek. Hozzátette: ezzel Erdogan meggyengítette a NATO hitelességét.

Tom Rogan kiemelte: Orbán ezt az elkötelezettséget az orosz hírszerzési tevékenység felkarolásával és az Oroszországgal szemben bevezetett európai szankciók aláásásával törte meg. Ezek a szankciók támogatják a NATO biztonságát azáltal, hogy költségeket rónak Putyin ukrajnai agressziójára, és így gátat szabnak az orosz vezető további agressziójának — jelentette ki a szerző.

(washingtonexaminer.com / mandiner.hu) | forrás



VÉLEMÉNY, HOZZÁSZÓLÁS?