Egyéb

Arató Gergely az Országgyűlésben szembesítette Orbánékat az Európa-rekorder magyar inflációval

A DK országgyűlési képviselője nem finomkodott.

 

Örömködhetnek, hogy mennyit csökkentettek rajta,

az Európa-rekorder magyar infláció még mindig 20 százalék fölött áll

– hangsúlyozta Arató Gergely hétfőn a Parlamentben.

A Demokratikus Koalíció országgyűlési képviselője kijelentette: hiába „dumálnak” szankciós és háborús inflációról, az igazság szerint ez Orbán Viktor „terméke” a rekordmértékű infláció.

Persze a magánrepülőgépek és luxusutak világából nem látszanak a drágulással kapcsolatos problémák, pedig a magyar emberek nap mint nap szembesülnek a brutális árakkal. Emellett van egy másik Magyarország is – fogalmazott Arató Gergely, utalva arra a friss kutatásra, amely szerint

1 százaléknyi magyar gazdag birtokolja az ország vagyonának 1/3-át.

A tavalyi gazdasági adatok pedig azt is megmutatják, ki tartozik ebbe az 1 százalékba – folytatta a DK politikusa, arra utalva, hogy csak Mészáros Lőrinc 1600 millió forintot tett zsebre tavaly osztalékként, sőt a becslése szerint az Orbán-család vagyona megközelíti a 100 milliárdot is.

Hozzátette, hogy ekkora egyenlőtlenség még sosem volt a magyar társadalomban, és ez szerinte nem rendszerhiba:

ez a gyakorlat célja

Dobrev Klára árnyékkormánya a fejéről a talpára állítja majd ezt a világot – jelentette ki Arató Gergely.

A DK egyébként 10 napig tartó akció keretében az ország több pontján várja mindazokat, akik megelégelték a rekordmértékű inflációt. A DK-s kitelepülések helyszínét >>IDE<< kattintva éred el, a DK petícióját pedig online, >>IDE<< kattintva tudod aláírni.

(ParlamentMax/YouTube) | forrás



VÉLEMÉNY, HOZZÁSZÓLÁS?