Egyéb

Nagy Márton megbeszélte a társadalommal, hogy bezárhatnak a nagyvárosi posták

A gazdaságfejlesztési miniszter benyújtotta a T. Háznak a vonatkozó törvényt. Elég lesz 30 ezer lakosonként egy posta.

 

Lezárult a postatörvény „társadalmi egyeztetése”, ugyanis Nagy Márton gazdaságfejlesztési miniszter benyújtotta a parlamentnek a jogszabály módosításáról szóló javaslatát. Lapunk írta meg, hogy április közepén a dokumentum felkerült a kormányzati portálra, tartalmának lényege: a Postának a jövőben a 30 ezernél nagyobb népességszámú településeken 30 ezer lakosonként csak egy postahelyet kell biztosítania. Eddig 25 ezer lakosonként kellett.
 

A társadalmi egyeztetés folyamata során nem változott meg a minisztárium álláspontja, ugyanis a jogszabályt változatlan tartalommal nyújtották be a parlamentnek. Így pedig a törvényi lehetőség biztosítva lesz arra, hogy nagyvárosi posták százait zárhatják be.


A Magyar Posta tavaly október végén jelentette be, hogy az energiaárak drasztikus növekedée miatt 364 posta működésének szüneteltetésére kényszerült. Ebből januárban önkormányzati segítséggel 45 újra kinyitott. Ennél is drasztikusabb lépés, hogy februárban bejelentették: 1200 munkavállalót bocsátanak el. A maradók sem örülhetnek igazán, hiszen a szakszervezeti bérmegállapodás értelmében mindössze átlagosan 10 százalékos emelést kaptak a dolgozók, miközben az infláció 25 százalék felett van hónapok óta.

forrás



VÉLEMÉNY, HOZZÁSZÓLÁS?