Celeb / Híresség

Óriási örömhír: megkérték a ValóVilág sztárjának kezét

Néhány hónappal ezelőtt, túl egy kemény szakításon, VV Virág még arról beszélt, hogy milyen lenne számára az ideális pasijelölt. Úgy tűnik, nem is kellett sokat várnia álmai lovagjára, hiszen a jelek szerint fél évvel később eljegyezték.

 

 

 

VV Virág, a ValóVilág 10 szériájának versenyzője Instagram-oldalán jelentette be az örömhírt, miszerint szerelme megkérte a kezét: ő pedig boldogan osztotta meg a jegygyűrűjéről készült fotót a rajongóival.

Igent mondtam! Nagyon szeretlek

– írta a fénykép mellé, amely még néhány órán át látható az Instagram-történetében. Fél évvel ezelőtt talán még ő maga sem gondolta, hogy ilyen hamar menyasszonnyá válik, hiszen rögös utat járt végig a kapcsolatait illetően a luxusbörtön sztárja. Virág a villában ismerkedett meg egykori párjával, VV Danival, akivel másfél év után, tavaly márciusban szakítottak. Miután elváltak az útjaik, nyáron Shane Tusup oldalán fotózták le, akivel igencsak összemelegedtek.

Mindezek után októberben arról nyilatkozott, hogy készen áll egy komoly kapcsolatra, azonban akkor úgy érezte, hogy azt, amit ő keres, csak egy idősebb férfi személyében találhatja meg, legalább 5 évvel idősebb párt képzelt el maga mellé.

forrás: blikk.hu




VÉLEMÉNY, HOZZÁSZÓLÁS?