Egyéb

Kiadták a riasztást, itt várható ma jégeső: kettő megyében is érdemes vigyázni

Kelet felől szakadozik, csökken a felhőzet, legkésőbb a Nyugat-Dunántúlon süt ki a nap a képződő gomolyfelhők mellett. Napközben már csak helyenként lehet zápor, néhol zivatar. Délutánra 16 és 26 fok közé melegszik fel a levegő. Két megyére zivatarok miatt adott ki figyelmeztetést az Országos Meteorológiai Szolgálat: Békés és Hajdú-Bihar vármegyében villámlás, jégeső is lehetséges.

Péntek reggel kelet felől tovább csökken a felhőzet mennyisége, az erősen felhős vagy borult részek a Dunántúlra szorulnak. Egyre kevesebb helyen várható csapadék, ami főleg a középső országrészre, hajnaltájt a Dunántúlra korlátozódik. Az északias szél az éjszaka első felében még élénk, erős lesz, majd a reggeli órákra veszít erejéből a légmozgás. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet többnyire 6 és 12 fok között alakul, de a szélvédett északi völgyekben ennél akár hidegebb is lehet.

Délelőtt már kelet felől szakadozik, csökken majd a felhőzet, legkésőbb a Nyugat-Dunántúlon süt ki a nap a képződő gomolyfelhők mellett. Napközben már csak helyenként lehet zápor, a Tiszántúlon zivatar is kialakulhat. A légmozgás többnyire gyenge vagy mérsékelt marad. Délutánra 16 és 26 fok közé melegszik fel a levegő, a legtovább borongós nyugati határnál lesz a hidegebb (16-17 fok körül), míg az Alföld keleti, északkeleti részein a melegebb, itt jellemzően 24 fok körül alakul a nappali hőmérséklet. Két megyére zivatarok miatt figyelmeztetést adott ki az Országos Meteorológiai Szolgálat: Békés és Hajdú-Bihar vármegyében villámlásra, jégesőre is lehet számítani.

Kép forrása: OMSZ

forrás



VÉLEMÉNY, HOZZÁSZÓLÁS?