Egyéb

Schadl György vallomást tett: Megdöbbentő részleteket árult el a bíróságnak

Ez kötötte Völner Pálhoz.

 

Vallomást tett kedden a bíróságon Schadl György, a végrehajtói kar egykori elnöke – írta a 24.hu.

A korrupciós botrány másik főszereplője, Völner Pál nem jelent meg reggel a tárgyaláson. Védője szerint azért döntöttek így, mert a vádiratot már az előkészítő ülésen megismerték.

Schadl azonban jelen volt, sőt miután a bíróság elutasította a letartóztatása felfüggesztését, az egykori végrehajtó vallomást tett.

Többek között közölte, hogy nem bűnös, és korábbi vallomásait is fenntarja.

Elmondása szerint változás állt be a személyi körülményeiben, tartalékokból kénytelen élni.

Vallomása szerint Völnert a végrehajtói kar elnökeként ismerte, de soha nem adott neki kenőpénzt. Közös érdeklődési körük csupán a hajózásra, a vasútra, a műszaki fejlesztésekre, valamint

a gasztronómiára terjedt ki.

Schadl közölte továbbá, hogy nem volt köze a végrehajtók kinevezéséhez. Elmondása szerint még aláírási joga sem volt, sőt szerinte elnökként nem minősült hivatalos személynek.

Schadl elismerte, hogy a megvádolt és többségében beismerést tett végrehajtóknak adott kölcsönt. Vallomása szerint amikor neki fizettek, valójában a törlesztést teljesítették az ügy érintettjei.

forrás



VÉLEMÉNY, HOZZÁSZÓLÁS?