Belföld, Celeb / Híresség

Kidobóként az éjszakában dolgozik Rékasi Károly fia, Zsigmond

Megszüntette a Magyarország Megmentelek (MAME) nevű egyesületét Rékasi Károly és Détár Enikő fia, Rékasi Zsigmond. Most elárulta, miért kényszerült erre a nehéz döntésre, illetve az is kiderült, hogy három éve rendszeresen vállal munkát kidobóként különböző szórakozóhelyeken.

 

 

 

Magyarország Megmentelek társaság őrző-védő szolgálatként éveken át járőrözött, formaruhát viselt, és közbeavatkozott, ha bajba került valaki. A Cégbíróság a Magyarország Megmentelek nonprofit szervezet bejegyzését 2020 decemberében jóváhagyta, így már semmi sem állt a szervezet útjába. 2022-ben azonban elindult egy lavina, mellyel már Rékasi Zsigmond sem tudott mit kezdeni, így végül úgy határozott, hogy abbahagyják a dolgot.

„Tavaly nyáron indult ellenünk egy eljárás, amikor is feljelentett minket a helyi polgárőrség a legjobb tudomásunk szerint a rendőrségnél, hogy a tevékenységünk jogosulatlan. Ezt követte egy 8-9 hónapos eljárás, nagyon sok kihallgatással, meg mindenfélével, végül kaptunk egy figyelmeztetést a rendőrségtől. Tipikusan annak az esete, amikor egyébként az emberen nem találnak fogást, de a rendőrség nem fogja azt mondani, hogy nyolc hónap menjen a kukába, tehát ilyenkor mindig figyelmeztetés jön. Sajnos ilyen eljárásokból rutinom lett az évek során. A rendőrség végül azt mondta, hogy amiben minket eredetileg vádoltak, aztán amiből lett a figyelmeztetés, az a közbiztonsági tevékenység jogosulatlan végzése. Az egyetlen hiba a történetben, hogy minket anno bejegyzett a Cégbíróság, mint közbiztonságvédelmi egyesületet, tehát a tevékenységi körünk és a jogosultságaink azonosak voltak a polgárőrségével. Vélhetően ez a Cégbíróságon csúszhatott el még két és fél évvel ezelőtt, csak hát a rendőrség nem fogja azt mondani, hogy a Cégbíróság követett el hibát, és természetesen az egyesület meg úgy csodálatos, ahogy van. Azt gondolom, hogy útban voltunk kicsit a polgárőröknek, hiszen sok támogatást kaptunk, illetve látványos és eredményes munkát végeztünk. Az elejétől kezdve sok polgárőr csoportnak szúrtuk a szemét” – nyilatkozta az nlc.hu-nak Zsigmond, majd hozzátette, nagyon sajnálja, hogy így alakultak a dolgok.

Rékasi Károly és Détár Enikő fia végül a jövőről is mesélt a lapnak.

„Többségünk a civil életünkben is a biztonsági szférában helyezkedett el. Továbbra is hitvallásunk, hogy az embereknek biztonságot kell teremteni, és ha ezt egyesületi kereteken belül nem tudjuk megtenni, akkor megtesszük különböző cégeknél. A egyesületbeli kollégáim nálam helyezkedtek el, alapítottam ugyanis egy biztonsági céget, az R-SEC Kft-t. Túlnyomórészt rendezvényeket, magánembereket, de most például sok gyermekrendezvényt biztosítunk, hogy ne érhesse atrocitással a résztvevőket. Egyébként sokat dolgozom az éjszakában, három éve rendszeresen vagyok kidobó különböző szórakozóhelyeken, úgyhogy változatlanul ügyelünk arra, hogy az emberek nappal, illetve éjszaka is biztonságban érezhessék magukat” – árulta el Zsigmond.

forrás: blikk.hu




VÉLEMÉNY, HOZZÁSZÓLÁS?