Belföld

Döbbenet Budapesten: segítségnek álcázva fosztottak ki egy idős nénit a XV. kerületben

A XV. kerületben a zebrán fosztott ki egy idős nőt egy férfi, úgy hogy közben bűnügyi felügyelet alatt állt.

 

A rendelkezésre álló adatok szerint 2023. április 25-én egy férfi az újpalotai vásárcsarnok közelében segítségnyújtás ürügyén szólított meg egy 82 éves nőt. A férfi egy buszmegálló felé ment, amikor észrevette, hogy az idős asszony nadrágzsebéből kilóg a személyi igazolványa. Amikor a nő mellé ért, felajánlotta, hogy segít neki átkelni a zebrán, majd közben kivette a zsebéből a személyi igazolványát, melyben az iratok mellett 40 ezer forint is volt. A pénzt eltette, az igazolványt a közelben eldobta, majd buszra szállt.

A XV. kerületi nyomozók a feltételezett elkövetőt azonosították, a 38 éves Sz. Tamásról kiderült, hogy a bűncselekmény elkövetésekor bűnügyi felügyelet alatt állt, amelyet 2023. március 9-én a Pesti Központi Kerületi Bíróság rendelt el.

A nyomozók a férfit 2023. május 6-án kifosztás bűntett megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként kihallgatták, őrizetbe vették és előterjesztést tettek letartóztatásának indítványozására.

Sz. Tamás a cselekmény elkövetését elismerte, sőt azt is elmondta a rendőröknek, hogy korábban Újpalotán szintén kifosztott két embert.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság XV. Kerületi Rendőrkapitánysága kéri, hogy azok a sértettek, akik ezidáig még nem tettek feljelentést, illetve aki a másik két bűncselekménnyel kapcsolatban információval rendelkezik, tegyen bejelentést a nap 24 órájában elérhető, 06-80-555-111-es Telefontanú zöldszámán, illetve a 112-es, díjmentes segélyhívó számon – írja a police.hu.

forrás



VÉLEMÉNY, HOZZÁSZÓLÁS?