Belföld, Hírek

Gulyás: lehet, hogy mégsem volt terheléses támadás, csak egyszerre nagyon sokan próbáltak a Pfizer vakcinára regisztrálni

A miniszter szerint arra is felkészülnek, hogy 9 hónap múlva újra be kell mindenkit oltani. Azt is elárulta, szerinte meddig kell fenntartani a veszélyhelyzetet.

 

 

 

 


Legrosszabb esetben kilenc hónap után újra kell oltani a koronavírus ellen – mondta Gulyás Gergely az InfoRádió Aréna című műsorában.

A miniszter szerint a rendkívüli jogrend fenntartása – például a gyülekezési jog korlátozása, vagy a védettségi igazolvány alkalmazása – mindaddig indokolt, amíg szükségesek olyan korlátozások, amelyekre csak a veszélyhelyzet ad lehetőséget. Továbbra is a beoltottak száma alapján döntenek az intézkedésekről, a következő enyhítés 5 millió beoltottnál lehetséges majd. Ám még ekkor sem szüntetik meg a rendkívüli jogrendet.

Az oltásokkal kapcsolatban úgy vélekedett, hogy „eljutottunk oda, hogy több vakcina áll rendelkezése, mint ahányan oltásra várnak. Vannak, akik válogatnak az oltások között, mert attól tartanak, hogy a keleti vakcinával a külföldi mozgás lehetősége nem lesz azonos az Európai Gyógyszerügynökség által engedélyezett vakcinákhoz képest, ezért különösen a fiatalok kivárnak”.

Most 4,6 millióan regisztráltak már, 260 ezret regisztráció nélkül oltattak már be (például idősotthonokban vagy a munkájuk miatt). A többieket kampánnyal szeretné a kormány meggyőzni.

„Egy-két hét múlva elérünk oda, hogy mindenkit beoltunk, aki szeretné. Innentől mindenkinek a maga felelőssége, hogy milyen kockázatot vállal”.

Azt ígérte, ha lesz – a péntekihez hasonlóan vakcina – akkor még lehetnek hasonló akciók.

Az oltásregisztrációs oldal pénteki terheléses támadásáról azt mondta, hogy még zajlik a vizsgálat, de azt sem tartja kizártnak, hogy egyszerre rengetegen próbáltak csak időpontot foglalni.

Az egyes oltások elfogadásáról is beszélt: „Kötelező elfogadni az EMA által jóváhagyott vakcinákat, de harmadik ország állampolgárával szemben pozitív megkülönböztetést nem lehet tenni.

Ha egy kínai turistát kínai oltással be lehet engedni, akkor a kínai oltással oltott uniós állampolgárt is be kell engedni.

Mindenkinek eminens érdeke Európában, hogy Kínával az utazási korlátozások megszűnjenek, márpedig ott mindenki kínai vakcinával van beoltva”. Az orosz Szputnyik EMA-engedélyezésére is jó esély van szerinte, mert „minden tudományos eredmény azt igazolja, hogy az egyik leghatékonyabb vakcina, csak politikai szempontok hátráltatják az engedélyezést” – vélte a miniszter.

A következő hetekben hosszú távú vakcinagazdálkodási stratégiát tárgyal meg a kormány – közölte Gulyás Gergely. Figyelik, hogy meddig áll fenn a védettség, az elsőként beoltott egészségügyieknél legkésőbb szeptemberben vélhetően lejár a védettség, ezért szükség van a stratégiára. Sok a bizonytalanság, hogy meddig tart a védettség, és visszatér-e a vírus, de a legrosszabbra kell felkészülni.

A legrosszabb pedig az, ha kilenc hónap után mindenkit újra be kell oltani, tehát erre kell felkészülni”.

Az is cél szerinte, hogy Magyarország az élvonalban legyen mind a kutatásban, mind a gyártásban. A jövőben képesnek kell lennünk ellátni magunkat vakcinával, majd gyógyszerrel is.

 

 

 

 

 

forrás: szeretlekmagyarorszag.hu



VÉLEMÉNY, HOZZÁSZÓLÁS?