A sztratoszféra vizsgálata ballonokkal elég hatékony és olcsó megoldás – azonban most valami olyasmit figyeltek meg, amire nincs semmi magyarázat: egy különös, ismétlődő hangot.
A sztratoszféra a Föld légkörének legalsó és legsűrűbb rétege, tehát a troposzféra felett közvetlenül elhelyezkedő réteg. Alsó határa a tropopauza, amely a tengerszint felett 7-17 km magasságban húzódik, felső határa pedig a sztratopauza, amely körülbelül 85 km magasságig tart. A sztratoszféra érdekes és fontos zóna, mivel a levegő itt jóval ritkább, mint a troposzférában, ezért a sugárhajtású gépek is itt tudnak a leghatékonyabban haladni. Nem mellesleg lényegében itt “születik” a Földet a káros napsugárzástól védő ózon.
Ezért nem is meglepő, hogy egy alaposan tanulmányozott rétegről beszélünk, és a vizsgálódás egyik leghatékonyabb, egyben legköltségtakarékosabb módja az amerikai F–22-esek esküdt ellenségének, a meteorológia ballonoknak a bevetése. Mint azt Daniel Bowman, a mostani kutatás vezetője elmondta ezekről a 6-7 méter átmérőjű eszközökről:
„Léggömbjeink alapvetően óriási műanyagzacskók, amelyek belsejében szénport alkalmaztunk az elsötétítés céljából. Építésükhöz vasboltból származó festéket, szállításhoz használt köteleket és a pirotechnikai kellékboltokból származó faszénport használtunk. Amikor a nap rásüt a sötét léggömbökre, a belső levegő felmelegszik, és a léggömb így lebegni kezd. Ez a passzív napenergia elegendő ahhoz, hogy a léggömböket a felszínről több mint 20 km-re emeljék az égen. Minden léggömbhöz csak körülbelül 50 dollár értékű anyagra van szükség, és egy kosárlabdapályán meg lehet építeni őket.”
Mivel ebben a rétegben a mikrofonokat ritkán zavarja a repülőgépek zaja vagy a turbulencia, így sokféle légköri hangot lehet itt rögzíteni, amit máshol nem: legyen szó az ütköző óceánhullámok és mennydörgés természetes hangjairól, az ember által keltett hangokról (például a szélturbinák vagy a robbanások), valamint tehát ismeretlen eredetű hangokról is. A vizsgálat során a kutatók adatokat gyűjtenek és alacsony frekvenciájú hangokat észlelnek mikrobarométerekkel, amelyeket eredetileg vulkánok megfigyelésére terveztek. A léggömbök elengedése után GPS-szel követik nyomon az útvonalukat – ez azért szükséges, mert a léggömbök néha több száz kilométert repülnek, és nehezen elérhető helyeken landolnak. Ám mivel tehát ezek a léggömbök olcsók, könnyen megépíthetőek és levegőbe küldhetőek, így sok léggömböt lehet bevetni, amelyekkel több adatot lehet gyűjteni.
Ami viszont igazán zavarba ejtette a kutatókat, azok a beazonosított emberi és környezeti hangok mellett olyan infrahang tartományban észlelt jelek, melyek eredetét nem sikerült tisztázni. Bowman ezekről azt mondta, hogy ezt egyes léggömbök a repülésük során óránként néhányszor észlelték, és a kutatók teljesen tanácstalanok jelenleg ezen hangok eredetével kapcsolatban.
